Hirdetés
USA

Jön a UConn – Oregon rangadó



:

:

Hirdetés

Hétfőről keddre virradóra összeméri az erejét az Egyesült Államokban a UConn és az Oregon. Geno Auriemma együttese a Sabrina Ionescu vezette Oregont fogadja. Országos televíziós közvetítés mellett egy komoly erőfelmérő jön a tavaszi feladatok előtt.

Az amerikai válogatottal vívott felkészülési mérkőzés felvezetéseként már kiemeltük, hogy a UConn idén erősített a versenynaptárán. A Notre Dame elleni hagyományos decemberi fellépés, illetve a nemzeti csapattal megvívott remek hangulatú találkozó mellett a Baylor, a Tennessee vagy éppen most az Oregon is a riválisaik között szerepel. Ennek oka az elmúlt évek kisebb visszaesésében keresendő, amit részben annak könyveltek el, hogy a konferencia-meccsek a tavaszi feladatokra nem készítik fel a csapatot eléggé. Az sem véletlen egyébként, hogy jövőre már konferenciát vált a UConn.

A téli rangadók az egyetemi bajnokságban mindig egy nagyon speciális versenyhelyzetet jelentenek. Nagyon nagy tétjük a presztízsen túl ezeknek a meccseknek nincsen a végkimenetel szempontjából. Arra viszont kiválóan alkalmasak, hogy a telt házas közönséggel, a televíziós felhajtással és a felfokozott hangulattal egy kicsit modellezzék a tavaszi országos főtábla küzdelmeinek hangulatát. Lelkileg, az önbizalom szempontjából szintén sokat jelent, hogy a harmadik (Oregon) és a negyedik (UConn) rivalizálásából ki jön ki győztesen. 2016. november 17. óta nem volt arra példa, hogy hazai pályán a UConn legyen az alacsonyabban rangsorolt fél.

Az Oregon az elmúlt évek egyik legfelkapottabb szakmai programja. Sabdrina Ionescu immár a 23. tripla-duplánál tart. Ahogy a meccset felvezető sajtótájékoztatón Gerno Auriemma fogalmazott: teljesen újraértelmezte azt a teljesítményével Ionescu, hogy mit kell gondolni egy irányító játékáról. Nem szabad azonban megfeledkezni Satou Sabally és Ruthy Hebard teljesítményéről sem. “Magabiztos csapat, mely irányítása alatt tartja a meccseit. Lehet, hogy vannak náluk magasabb, gyorsabb vagy atletikusabb csapatok az országban. Támadásban azonban olyan erővel rendelkeznek, hogy az ellenfeleiknek kivételes teljesítményt kell nyújtaniuk, ha le akarják őket győzni.” – ezekkel a szavakkal méltatta Auriemma az Oregont.

A UConn az elmúlt években lemaradt a bajnoki címről. E mögött olyan prózai okok (is) vannak, hogy egész egyszerűen egy domináns zsenire, aki egymaga képes megváltoztatni a nagy meccsek menetét, most nem bukkantak. Auriemma azt a példát hozta az előttünk álló rangadó kapcsán, hogy még az utóbbi években is lett volna egy Gabby Williams vagy egy Napheesa Collier a keretben, akik meghozták a döntő pluszt és levették az ilyenfajta terheket a társaik válláról. Most váltottak és ezeken a nagy mérkőzéseken inkább csapatként kell extrát hozniuk. Természetesen így is kiválóan képzett játékosokkal dolgoznak. A legutóbbi bajnokijukon, amikor a Cincinnati-t verték, Crystal Dangerfield 24 ponttal szezoncsúcsot állított be vagy ott volt Megan Walker 21 pont, 11 lepattanós dupla-duplája. Ez a 7. ilyen bravúrja lett a szezonban.

Nagy csatára készülhetünk korszakos egyéniségek felvonulásával. Az egyetemi kosárlabda híveknek kötelező program.

Fotó: Twitter.com/OregonWBB

Hirdetés