Hirdetés
USA

Jön a WNBA kupasorozata, a Commissioner’s Cup



:

:

Hirdetés

Immár hivatalos, hogy 2021-ben kiírásra kerül a WNBA kupasorozata, a Commissioner’s Cup. Kiemelt pénzdíjat, nagyobb médiafigyelmet és az alapszakasz első felének élénkebb küzdelmét hozza majd az új széria, de alapjaiban nem változtatja meg a tengerentúli versenyrendszert.

A Commissioner’s Cup egy verseny a versenyben lesz. Az olimpai szünetig terjedő időszakban, május 14. és július 11. között 60 alapszakasz találkozó eredménye tartozik majd a Commissioner’s Cup sorozatba. A képlet nagyon egyszerű. A korábbi kelet-nyugati konferencia beosztást veszik alapul. Minden csapatnak a konferencia riválisai ellen az első hazai és az első idegenbeli meccsének eredménye számít majd bele a Commissioner’s Cup végelszámolásába. A keleti és a nyugati első vívja a finálét, amit az olimpiáról visszaérkezve augusztus 12-én rendeznek Phoenix-ben. A sorozat fő médiapartnere az Amazon Prime Video, amely kilenc mérkőzést és a döntőt közvetíti majd.

A Commissioner’s Cup kiemelt pénzdíjat biztosít, 550000 dollárt kap a győztes klub. Ez a játékosok szempontjából azt jelenti, hogy minimum 30000 dollár prémiumra tehetnek szert a trófeát elhódító csapat tagjai. Az arányok érzékeltetésére érdemes elmondani: az átlag éves bér 58710 és 70040 dollár közé esik, tehát nem elhanyagolható tételről van szó. A pénzdíj mellett a Commissioner’s Cup célja ugyanaz, mint Európában a nemzeti kupáké, hogy év közben egy kis felhajtást, extra figyelmet generáljanak a sportágnak.

A liga ugyan szakított a földrajzi elven történő konferencia felosztással, ugyanazt az összevont tabellát használják, amit Európában is megszoktunk bármely nagyobb nemzeti bajnokságnál. Ugyanakkor ezzel szeretnék feltámasztani a régi konferencián belüli rivalizálásokat. Ráadásul nem titkolják, az alapszakasz hagyományosan laposabb első felében is tétmeccseket generálna a Commissioner’s Cup rendszere, ami a nézőknek, illetve a hirdetőknek vonzó lehet.

A teljes WNBA menetrend ITT olvasható. A Commissioner’s Cup meccseit megkülönböztetett logóval emelték ki.

Hirdetés