Hirdetés
Nagyvilág

Jönnek a FIBA Olimpiai Előselejtezők



:

:

Hirdetés

Miközben itt Európában minden az Európa-bajnoki selejtezők rajtja körül forog, addig a FIBA három másik térségében november 14. és 17. között Olimpia Előselejtezők jönnek.

A februári Olimpiai Selejtezőre Európából automatikusan részvételi jogot szerzett a nyári Európa-bajnokság első hat helyezettje: Spanyolország, Franciaország, Szerbia, Nagy-Britannia, Belgium és Svédország. Erre azért volt szükség, mert az Eb-selejtezők mellett előselejtezőt itt a kontinensen nem lehetne beépíteni a versenynaptárba. A másik három térségben azonban ez az időszak elbírja még a terhelést, így jelenleg több csapat rendelkezik olimpiai álmokkal. Ez pedig jót tesz a női szakágnak, fokozza a versenyhelyzetet.

Három FIBA-térségben összesen öt helyszínen zajlanak majd a tornák a következő napokban.

Az amerikai előselejtező A-csoportját Kanadában rendezik a házigazda mellett Dominikai Köztársaság, Kuba és Puerto Rico részvételével. Az első két helyezett vívja ki a továbbjutást a februári selejtezőre. A juharlevelesek saját közönségük előtt nagy favoritok. A B-csoport Argentínában mérkőzik, ahol a hazaiak, illetve USA, Brazília és Kolumbia szerepel. Innen az olimpiai kvótával rendelkező USA mellett a legjobb lép tovább. Az Egyesült Államok helyzete érdekes, hiszen tét nélkül játszanak, de a felkészülés miatt így sem elhanyagolható ez a torna, ahogy a februári sem lesz majd az. Az Oregon-tól elszenvedett vereség is mutatja, hogy szükség van a közös munkára.

Afrikában Mozambik ad otthont a tornának, ahol két csoportba osztották a hat résztvevőt. Az A-csoportot alkotja Nigéria, Mozambik és a Kongói Demokratikus Köztársaság. A “B” jelű triót pedig Szenegál, Mali és Angola nemzeti csapata adja. Ebből a hatból a két legjobb folytathatja februárban. A kontinensbajnok Nigéria, illetve Szenegál és Mali versenyfutása várható.

Az összevont Ázsiai-Óceániai-térségben Malajzia és Új-Zéland a két házigazda. Az új-zélandi tornán a házigazda mellett Dél-Korea, a Fülöp-szigetek és Kína a résztvevők. Innen a két legjobb jut tovább. Erre a házigazda és Kína a legnagyobb esélyes. A malajziai tornán pedig Japán, Ausztrália, Tajvan és India méri össze az erejét. Japán az Egyesült Államokhoz hasonlóan kvóta birtokában versenyez. Innen mellettük a legjobb folytatja februárban. Meglepetésként könyvelhetnénk el, ha ez a gárda nem Ausztrália lenne.

Hirdetés