Hirdetés
Archivum

Jönnek a török elõdöntõk az Európa Kupában



:

:

Hirdetés

Kedden magyar idõ szerint a délutáni órákban rendezik az Európa Kupa elõdöntõ párharcainak elsõ mérkõzéseit. Az egyik ágon az AGÜ és a Hatay, míg a másikon a Yakin Dogu Universitesi és a Galatasaray csap össze. A kuparendszerû párharcok visszavágóit pénteken este bonyolítják le.

A sorozat történetében elõször került az elõdöntõbe négy azonos nemzet csapata. Ez a török dominancia nem feltétlenül szerencsés. Ahogy tavaly a három francia elõdöntõs esetében is hangsúlyoztuk, nem tesz jót a sokszínûségnek, a szélesebb közönség érdeklõdésének, ha egy nemzetközi sorozat eltolódik egy nemzet irányába. Ettõl függetlenül elvitathatatlan, hogy a négy legerõsebb kerettel rendelkezõ és a legtöbb rutinos klasszist felvonultató gárda jutott az elõdöntõbe, ahol kiélezett csata várható közöttük.

Hatay – Bellona AGÜ

A sorsolás szerinti felsõ ágon az AGÜ és a Hatay méri össze az erejét. A Hatay Euroliga szereplés után, majd a negyeddöntõben a Wisla Krakow búcsúztatásával jutott el idáig. Az AGÜ pedig az egész szezont az EK-ban szerepelve, mindössze egy spanyolországi vereséggel a háta mögött érkezett el a legjobb négy közé. A két gárda a török élvonalban már kétszer találkozott. Decemberben a Hatay otthonában 74-73-as AGÜ siker született, míg hazai pályán Kayseri városában 75-61-re nyert az AGÜ a nagy riválisa ellen.

Két teljesen ellentétes felépítésû csapat találkozik. Az AGÜ mély keretre alapoz, három amerikaival (Chelsea Gray, Tanisha Wright és a honosított Lara Sanders), európai klasszisokkal (Ann Wauters, Jelena Dubljevic, Mirna Mazic) és török válogatott kerettag játékosokkal (Ivegin, Gunay, Askin). Egész évben mély rotációval dolgoztak és esélyük van arra, hogy a bajnokságban kivívják az Euroliga részvétel jogát. A Hatay-t jól ismerjük, hiszen az Euroligában pár héttel ezelõtt a Sopronnal vívtak emlékezetes csatát. Semmi nem változott azóta, továbbra is szûkös kerettel dolgoznak.

A Hatay játéka lényegében négy emberen múlik. Õk a Paris, Snytsina, Hurst, Ozturk négyes. Velük kapcsolatban nagy kérdés, hogy meddig tart az erõ. A negyeddöntõben Lengyelországban alakítottak ki akkora elõnyt, amely a visszavágón annak ellenére is elég volt, hogy kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtottak. Ez a hullámvasút, amely a szûkös rotációs lehetõségekbõl adódik, az egész szezont meghatározza. A bajnokságban nincs benne a tavalyihoz hasonló menetelés a szereplésükben. Vélhetõen a 6-8. helyek valamelyikérõl fognak bemenni a rájátszásba. Az AGÜ jobb szerkezetû csapat és ha a palánkok alatt Courtney Paris-t jobban ki tudják zárni, mint a lengyelek, akkor esélyesek a továbbjutásra.

Galatasaray - Yakin Dogu Universitesi

A sorsolás szerinti alsó ágon a Yakin Dogu Universitesi és a Galatasaray csatázik. Mindkét együttes az Európa Kupában töltötte a teljes szezont és az elõdöntõig vezetõ után mindössze egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget. A YDÜ Velencében, a Galata Kassán botlott. A bajnokságban a YDÜ kétszer is legyõzte ellenfelét. November végén 72-64-re, míg februárban 81-60-ra múlta felül riválisát.

A két klub teljesen ellentétes elképzelések mentén építkezett idén. A YDÜ számtalan rutinos klasszist szerzõdtetett. Még a török légiós-szabályok megengedte létszámon felül is több játékosuk van a sikeres nemzetközi szereplés érdekében. Ennek megfelelõen az EK-ban erõsebb felállásban tudnak pályára lépni, mint a bajnokságban. A Galata az idei évét a megújulásnak szentelte, egy fiatalabb kerettel dolgoznak. A legnagyobb erõsítés Marinal Maljkovic a kispadon, akitõl nem titkoltan azt várják, hogy olyan alapokat rakjon le, amivel késõbb az Euroliga szintjén is eredményesen szerepelhetnek. A játékosok között a UConn neveltje Moriah Jefferson az idei nagy fogásuk, aki ritkán látható elsõéves európai szezont teljesít.

Ebben a párharcban a YDÜ egyértelmû esélyesnek tekinthetõ. Amióta Yelena Leuchanka is a keret tagja, az egyetlen olyan posztot, ez a klasszikus 5-ös centeré, ahol szûkösebb volt a rotáció, azt is megoldották. Mélyebb a keret és több a tapasztalt játékos a YDÜ együttesében. A Galatasaray részérõl is bizakodó nyilatkozatok jelentek meg. Õk egyértelmûen az Európa Kupát tartják a leginkább elérhetõ trófeának idén és nem a bajnoki címet. Abban bíznak, hogy meg tudják ismételni a YDÜ ellen a Török Kupa negyeddöntõjében mutatott teljesítményüket, amikor 32-33 percig nyílt meccset játszottak. Onnantól kezdve pedig a pénteki visszavágón egy mérkõzésen bármi történhet. Maljkovic a szigorú védekezésre és a letámadásra épít, miközben Jefferson ponterõs egyéni teljesítményében is bízhat.

Hirdetés