Hirdetés
Európa

Jönnek az Euroliga negyeddöntők második meccsei



:

:

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán este rendezik a női kosárlabda Euroliga negyeddöntő párharcainak második mérkőzéseit. Minden párban a magasabban rangsorolt gárda került előnybe, így az egyik fél második sikeréig tartó párharcokban a hazai csapatok az életben maradásért játszanak.

Korábban az első meccsek tapasztalatait igyekeztünk egy átfogó körképben összegyűjteni, mely ITT OLVASHATÓ.

A DVTK HUN-Therm a Villeneuve d’Ascq LM otthonában szerepel. A franciaországi visszavágó kemény küzdelmet ígér, de a diósgyőrieket 50 szurkoló biztatja majd a helyszínen. Az első találkozón 17 pontos hátrányból álltak talpra a mieink és arattak 78-66-os sikert. Az összecsapás előtt állandó szakértőnk Károlyi Andrea foglalta össze a várakozásait, de idéztük Völgyi Péter vezetőedző nyilatkozatát is.

A másik három párban is lesz magyar érdekeltség. A Famila Schio, Juhásuz Dorkával soraiban az USK Praha ellen készül hazai bravúrra. A prágai nyitányon a 25-8-as első negyed döntőnek bizonyult. Julia Reisingerova hiányát és a betegség által hátráltatott Giorgia Sottana visszafogott teljesítményét nem bírták el. A Schio az egyetlen csapat a nyolcból, amelyik halasztotta hétvégi bajnokiját. Kérdés, hogy sikerült-e regenerálódni.

Kiss Virág csapata, a Mersin Zaragozában lép pályára. Az első meccset Kahleah Copperrel és Stephanie Mavungával a fedélzeten húzta be a Mersin. A két játékos rengeteget dobott a csapatukon, de érződik, hogy még idő kell, amíg beépülnek. A Zaragoza a hétvégén hazai pályán kikapott a Salamancától a bajnokságban is. Az egy küzdős meccs volt, ahol többször felzárkóztak. Összességében azonban nem voltak reális győzelmi esélyeik és ez mindenképpen figyelmeztető számukra.

A nap záró mérkőzésén Határ Bernadettet soraiban tudó Perfumerias Avenida Salamanca a Fenerbahcével játszik. A Salamanca 14 triplát értékesítve versenyképes volt Isztambulban. Ahogy kiemeltük az előbb, a hétvégén bajnoki csúcsrangadót nyertek, így bizakodva készülhetnek a találkozóra. Emma Meesseman továbbra sem áll rendelkezésre a Fener-nél. Az első meccsen Kayla McBride (27 pont, 8 gólpassz), Napheesa Collier (21 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) és Yvonne Anderson (22 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó) mellé Nikolina Milicstől jött extra. Kulcs lesz nekik, hogy ismét feljebb tudjon valaki lépni.

MENETREND

20:00 Villeneuve d’Ascq LM – DVTK HUN-Therm – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
20:00 Beretta Famila Schio – ZVVZ USK Praha – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
20:00 Casademont Zaragoza – Cukurova Basketbol Mersin – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
20:30 Perfumerias Avenida – Fenerbahce Alagoz Holding – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ

Hirdetés