Hirdetés
Európa

Jönnek az Euroliga sorsdöntő negyeddöntői



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán este rendezik a női kosárlabda Euroliga 2022/2023-as kiírásában a negyeddöntők sordöntő harmadik mérkőzéseit. A Fenerbahce a Sopron Basket 2-0-s legyőzésével már biztosította helyét a négy között. A késő esti órákra kiderül, hogy mely gárdák jutnak még a Final4 küzdelmeibe. A pénteki drámát nehéz lesz megközelíteni, de remek meccsekre van kilátás.

A program 17 órától a CBK Mersin Yenisehir és a Tango Bourges Basket találkozójával indul. A Bourges már az első meccsen is sokáig látótávolságban tudott maradni a Mersin mögött. Pénteken pedig végig érvényesítette az akartát. A mezőnymutatóját 50% közelébe tornászta 36%-ról, megnyerte a lepattanócsatát és az eladott labdák számát limitálta. Pénteken csak 13-at rögzítettek a statisztikai lapjukra. Összességében megduplázták a szerzett labdák számát is. Alix Duchet-től jött 16 ponttal egy extra. A Mersin végig hátrányban volt pénteken. Egy 6-0-s sorozatot leszámítva igazán nem tudtak lendületbe jönni. Abszolút nem ízlett nekik a Bourges védekezése. Érdekes lesz figyelni, hogy a francia csapatban mennyi erő maradt. Az nem lehet kérdés, hogy bármilyen megingást könyörtelenül ki tud használni a bombaerős Mersin és ahogy láttuk az első meccsen, ha egyszer beindulnak, akkor abból pár perc alatt 20-30 pontra ugrik a különbség.

19 órától jön az USK Praha és a Salamanca találkozója. Az első meccs egyértelmű prágai sikere után joggal készültünk úgy a visszavágóra, hogy még egyszer a Salamanca ilyen rosszul nem fog játszani. Nem is tette. Ugyan az első félidő hajrájának 10 pontos előnyét leadta és hosszabbításos csatába keveredett, de sokkal jobban érvényesültek a spanyolok elvei, mint az első felvonás alkalmával. Nyolc pontszerzővel zártak, kiválóan rá tudták erőltetni az akaratukat a prágaiakra. Működött a védekezésük, összesen 9 szerzett labdájuk lett. Eközben a Jones-Thomas kettős mellé egyetlen játékos sem lépett fel cseh oldalon extrával. Az Oblak, Conde, Vukosavljević, Fagbenle négyes 38-ból 9-et dobott be mezőnyből. Az első meccsen 31-ből 14 volt ez az arány. Ha prágai oldalon nem lépnek fel többen, akkor lehetnek nehéz perceik.

20 órától a Famila Schio és a Valencia meccsével zárul a nap. Az első meccsen az utolsó öt perc 16-2-es futásával nyert a Schio. A másodikon sokáig nyerő pozícióban voltak a spanyolok, de az utolsó percben 76-75-re felkapaszkodott a Schio és teljesen nyílt lett a derbi. Végül 80-75-re nyert a Valencia, melynek keretébe Alba Torrens visszatért. Nagy szerepe nem volt, de az a 9 perc elégnek bizonyult a rotáció felfrissítéséhez. Emellett az első meccsen 39-29-re a Schio nyerte a lepattanócsatát, a másodikon 39-28-ra a Valencia. Ha ez nem lenne elég, a spanyolok szinte megduplázták a tripláik és a gyorsindításos pontjaik számát. A Schiónál a Mabrey, Howard, Keys, Ndour négyes továbbra is kiemelkedő, ha szabad így fogalmazni, bármire elég az Euroligában. Hazai pályán így továbbra is esélyesebbek, de a Valencia egy jóval egységesebb gárda benyomását kelti és ha nagy nyomást tudnak helyezni az olaszokra, akkor az dönthet a javukra.

Menetrend

17:00 CBK Mersin Yenisehir Bld – Tango Bourges Basket
19:00 ZVVZ USK Praha – Perfumerias Avenida
20:00 Beretta Famila Schio – Valencia Basket Club

Hirdetés