Hirdetés
Magyarország

Jövő hétfőn kezdődik a magyar válogatott edzőtábora – interjú Székely Norberttel



:

:

Hirdetés

Június 29-én, hétfőn megkezdődik a magyar válogatott nyári edzőtábora. Székely Norbert szövetségi kapitányt kérdeztük a tervekről és a világjárvány miatti leállás várható hatásairól.

Májusban az eredeti tervek szerint is lett volna válogatott összetartás. A nemzetközi felkészülési mérkőzések elmaradásán túl, mennyire kellett változtatnod a terveken?

Pont ebből adódóan kellett egy kicsit újratervezni. Igazából abban a tekintetben, hogy egy hónapot töltünk együtt, nincs változás. Abban viszont igen, hogy nem lesznek edzőmeccsek és ez két dolgot jelent. Az egyik, hogy sokkal csendesebben tudunk készülni. Magyarul az ellenfelek nem fogják azokat a dolgokat látni, amiket csinálunk. Ha edzőmeccseket játszanánk, akkor nyilván figyelnék azok a válogatottak, akikkel fogunk játszani. Speciálisan a holland. Ebből adódóan többet tudunk frissíteni. A másik oldala ennek, hogy olyan dolgokat kell frissíteni, amiket biztosan meg tudunk csinálni. Edzőmeccs hiányában nehéz azt mondani, hogy ezeket vagy azokat biztosan meg tudjuk csinálni novemberben. Nyugtával dicsérd a napot elve alapján fogunk dolgozni. Olyan dolgokat próbálunk frissíteni, amikben nagyon bízunk, hogy meg tudunk csinálni.

Amin kellett módosítani az előbbieken túl, az a program. Még több edzés lesz mérkőzés nélkül. Amit még figyelembe kellett venni, hogy nem abból az állapotból érkeznek a játékosok, amiből érkeztek volna az eredeti tervek szerint. Akkor mérkőzésritmusból érkeztek volna és egy bajnokság végén lévő játékosokról beszélnénk. Ellentétben a mostani helyzetben, amikor nagyon komoly kihagyásból jönnek. Még akkor is igaz ez, ha mindenki megcsinálta a maga edzésmunkáját. Számomra ez azt jelenti, hogy óvatosan, finoman és fokozatosan kell dolgoznunk.

Bár több klubnál újraindult a munka és zajlottak edzések, de ilyen szempontból felértékelődik a válogatott nyári edzőtábora.

Nagyon fontos lesz ez a mostani összetartás. Nagy szükség van arra, hogy a játékosokat lássuk, legyen róluk több információ, képesek legyünk adatokat gyűjteni róluk. Lássuk őket egy másik élethelyzetben.

Három hónapja nem játszottak mérkőzést a játékosok. Minden újrainduló sportágban, így kosárlabdában is kérdés, hogy miként reagál erre a helyzetre a sportolók szervezete. Ebben a kérdésben próbáltatok tájékozódni?

Megpróbáltunk a lehető legjobban utána menni ennek a kérdésnek. Próbáltunk olyan embereket bevonni, akiknek ebben már van tapasztalata. Igyekeztünk az eddigi kapcsolatrendszerünket úgy mozgatni és használni, hogy a lehető legfelkészültebb legyen a stáb abban a kérdésben, hogy működik ilyen helyzetben egy ember, egy csapat. Jelen pillanatban – mivel még nem kezdődött el az edzőtábor – csak reménykedek abban, hogy jól felkészültünk. Hiszek abban, hogy ezek az információk elégségesek, de ez majd ott fog eldőlni.

Általánosságban hogy néz ki a négyhetes edzőtábor programja?

Napra lebontott információs halmazunk van már. Pontosan tudjuk, hogy mit akarunk ez idő alatt csinálni. Nagyon remélem, hogy hasznos lesz. Kőkemény programot tervezünk. Nekünk az első perctől az utolsóig jól beosztott napirend szerint kell élnünk. Ki kell használnunk azt a lehetőséget, amit ez a négy hét ad nekünk.

Fotó: FIBA.Basketball

Én felvállalom azt a véleményemet, hogy minden idők legerősebb magyar bajnoksága ért véget márciusban. Ugyan a ranglisták élén nem a magyar játékosok álltak, de hogy látod, tud ebből profitálni a válogatott?

Én tendenciákat próbálok látni. A tendenciák pedig azok, hogy a magyar bajnokság évről évre erősebb és jobb. Ez egy annyira rövid bajnokságra sikeredett, hogy én nem vonnék le ennyire mély következtetéseket ebben a pillanatban. Ha látom a játékosokat, már többet tudok ebben a helyzetben mondani és akkor is, ha látom a következő évi bajnokságot. Én nagyon remélem, hogy profitáltunk, de jelen pillanatban ezt még nem lehet kijelenteni biztosan, hogy így van.

Természetesen soha nem jöhet jókor egy gazdasági visszaesés. Ugyanakkor a magyar játékosok szempontjából nagy lehetőséget adhat a következő időszak.

Nem kívánom senkinek, hogy nehéz gazdasági helyzetben legyen. Azt viszont kívánom és el is várom, hogy a magyar játékosok ezen keresztül erőteljesebb szerephez jussanak a magyar bajnokságban. Igen szeretném azt, hogy ilyen szempontból itt most egy átrendezős lenne. Egyre több, egyre dominánsabb szerep jutna a magyar bajnokságban a hazai játékosoknak.

A múlt hét komoly fordulópontot hozott. A FIBA először kommunikálta hivatalosan azt: nem biztos, hogy ősszel lehet nemzetközi meccseket játszani. Vázolták az alternatív forgatókönyveket is. Kell nekünk most ezzel foglalkozni?

Igen, abszolút. Ha jól tudom, akkor olyan verzió van, hogy novemberben játék lesz. Ha nem lehet játék, akkor februárban nyitják a FIBA-ablakot. Újabb mérkőzések kerülnek be oda. Ha ott sem lehet játszani, akkor sajnos ott tartunk, hogy a FIBA a jelenlegi világranglista 16 legjobb európai csapatával akarja lejátszani selejtező nélkül az Európa-bajnokságot. Mi a 17. helyen állunk. Ez alapvetően befolyásolja az életünket és nem szeretném, ha ez a forgatókönyv valósulna meg. Foglalkozunk tehát vele. Nyilván nem a játékosoknak, de nekem ott kell lennie a fejemben, hogy nagyon nagy szükség lenne arra, hogy játszunk.

Ha már a 2021-es Európa-bajnokságról beszélünk. A négy érintett nemzetnél (Franciaország, Spanyolország, Szerbia, Belgium) tavasszal nagyon aktív párbeszéd zajlott erről, de kíváncsi vagyok a véleményedre. Ha megkérdeznek, mi mellett érveltél volna: érdemes egy hónappal az olimpia előtt egy kontinenstornát rendezni? 

Példátlan az egész helyzet azáltal, hogy egy olimpiát elhalasztottak. Ilyet még soha nem látott a világ. Ez egy olyan helyzet, amihez alkalmazkodni kell. Ha a sportról öt jelzőt kellene mondanom, akkor az alkalmazkodás közte lenne. Alkalmazkodniuk kell azoknak is, akik ezt kivívták és valamennyire a többieknek is.

Nyilván ránk nem kell speciálisan hogy hatással legyen, hanem a négy érintett nemzetre. Hozzáteszem, hogy szerintem az erőviszonyokat ez nem fogja átrendezni. Nem mondanék igazat azonban, ha azt mondanám, hogy átgondoltan tudnék véleményt formálni arról, hogy például mit fog csinálni a szerb válogatott. Elképzelhető, hogy nem fognak mindkét világversenyen a legerősebb keretükkel szerepelni. Az biztos, hogy ezt át kell gondolniuk azoknak a nemzeteknek, akik mindkettőn érintettek.

Talán általánosságban is elmondható, hogy a mostani helyzetben a versenynaptár körüli bizonytalanság a legrosszabb?

Annyi mindent borított fel a koronavírus járvány, hogy ehhez alkalmazkodni kell. Én sem tudok arra gondolni, hogy mi lett volna ha májusban meg lehetett volna rendezni ezt az összetartást. Most így kell megtartom. Én annak is örülök, hogy együtt leszünk a csapattal. A sport az ilyen, hogy alkalmazkodni kell a másikhoz és a helyzethez. Akkor tudsz a legjobb lenni, ha jól alkalmazkodsz és ezen belül tudsz a legjobban teljesíteni.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés