Juhász Dorka az NCAA 2021-22-es kiemelt átigazolásai között
:
:

Fotó: uconnhuskies.com
Az amerikai egyetemi bajnokságban annyi játékos cserél csapatot szezonról szezonra, hogy már-már lehetetlen velük lépést tartani. Erre való figyelemmel a ‘Her Hoop Stats Newsletter‘ készített az olvasók számára egy listát, melyben 18 játékost nevezett meg átigazolásuk révén, akikre a 2021-22-es idény során kiemelt figyelmet kellene fordítani. A lista élére Juhász Dorka került fel.
Idén nagyon kevés olyan csapat van az Egyesült államokbeli ‘Division I’-ban, akiket nem érintett az átigazolás. Rengeteg csapat van, mely az új játékosok érkezésével teljesen átalakult. Nemcsak a nézőknek kell számos ismeretlen archoz hozzászokni a pályán, az együtteseknek is keményen kell dolgozniuk, hogy megtanuljanak együtt játszani. Azt is nehéz eldönteni, hogy az új játékosok közül, kik lesznek azok, akik a legnagyobb hatással lesznek új csapatukra.
Ahogy arra a ‘Her Hoop Stats Newsletter‘ szerkesztője, Derek Willis is kitért, legalább kétféleképpen lehet megítélni egy átigazolás hatását: a játékos egyéni teljesítménye, illetve csapata általános teljesítményére gyakorolt hatása alapján. Ideális helyzetben az átigazolás az egyén, és a csapat számára is működik. Azt viszont már nehéz megítélni, hogy egy játékos azért sikeres-e, mert beleillik új csapata kontextusába, vagy szinte bármilyen környezetben jól teljesített volna. Ezeket a tényezőket szem előtt tartva 18 játékost vár a szerkesztő, akik a legmeghatározóbb átigazolások lesznek ebben a szezonban.

Fotó: uconnhuskies.com
A lista Juhász Dorka nevével kezdődik, aki az egyetemi kosárlabdázás egyik legjobb, legeredményesebb és legmagasabban jegyzett szakmai programjában folytatja idén pályafutását, – illetve tanulmányait – ahol a legendás Geno Auriemmával dolgozhat együtt. A közös munkát júniusban kezdte meg a Huskies női kosárlabda csapat, Dorka pedig hivatalosan november elején lépett előszőr pályára a UConn színeiben.
Derek Williams, a ‘Her Hoop Stats Newsletter‘ szerkesztője a következőket írta Dorkáról:
“Az Ohio State-ről átigazolt 195cm magas játékos, aki nemcsak, hogy jó center adottságokkal, de egyben remek távoli-dobókészségekkel is rendelkezik, nagy hatással lesz az idei – a már eleve nagy tehetségekből álló – UConn csapatára.” – a szakértő indoklása pedig a következő: “Javarészt a Huskies női kosárlabda csapat erőssége a ‘backcourt’ felé hajlik. Az előző szezon során a UConn ellenfelei meccsenként 9.7 támadólepattanót szedtek átlagban, így az együttes összesítésben a 37. helyen állt. Juhász Dorka lepattanói viszont már önmagában nehezebbé fogják tenni új csapata legyőzését. Emellé társulnak majd külső dobásai is, melyek szintén nagyban fognak hozzájárulni a UConn támadás-orientált rendszeréhez.”
Derek Williams végül azt is megemlítette Juhász Dorka kapcsán, hogy véleménye szerint nagyobb hatással lesz a szezonra a magyar játékos teljesítménye, mint csapattársáé, – Azzi Fudd – aki a 2021-22-es idény során a nemzet legjobb újoncának lett kikiáltva.
A 2021-22-es szezon kiemelt átigazolásai:
Juhász Dorka: Ohio State – UConn
Kamilla Cardoso: Syracuse – South Carolina
IImar’I Thomas: Cincinnati – UCLA
Maya Dodson: Stanford – Notre Dame
Anastasia Hayes: Middle Tennessee State – Mississippi State
Jordan Lewis: Alabama – Baylor
Lexi Gordon: Texas Tech / UConn – Duke
Celeste Taylor: Texas – Duke
Nancy Mulkey: Rice – Washington
Moon Ursin: Baylor / LSU – Tulane
Emily Engstler: Syracuse – Louisville
Diamond Johnson: Rutgers – N.C. State
Endyia Rogers: USC – Oregon
Koi Love: Vanderbilt – Arizona
Taylor Mikesell: Oregon / Maryland – Ohio State
Kayana Traylor: Purdue – Virginia Tech
Carlie Litlefield: Princeton – North Carolina
Jaelynn Penn: Indiana – UCLA
A teljes lista, illetve a játékosok értékelése ITT olvasható!

Fotó: uconnhuskies.com
