Hirdetés
USA

Juhász Dorka előszőr UConn mezben



:

:

Hirdetés

Javában tartanak az Egyesült Államokban az egyetemi évad előkészületei. A héten került sor az újoncok bemutatására a UConn együttesénél, ahol Juhász Dorka szereplését követhetjük majd nyomon.

Dorka az egyetemi kosárlabdázás egyik legjobb, legeredményesebb és legmagasabban jegyzett szakmai programjában fejlődhet tovább idén, ahol a legendás Geno Auriemma-val dolgozhat majd együtt.

A 2021/ 2022-es évadhoz képest az egyetem mind az öt kezdőjátékosát megtartotta. Emellett más kiemelt tehetségekkel is bővült játékos keretük, akik júniusban kezdték meg a nem hivatalos együttműködést. A connecticuti szakmai programnak nagy szüksége volt erősítésre Juhász Dorka posztján, mivel a – tavalyi évhez képest – lengyel Anna Makurat úgy döntött, hogy kilép a programból és profinak áll. A magyar játékos mellett még három újonc, Amari DeBerry, Caroline Ducharme és Azzi Fudd is csatlakozott a UConn-hoz, őket köszöntötték pénteken, a csapat hivatalos Twitter oldalán.

A Yahoo! közleményében Geno Auriemma kimagasló említést tett Juhász Dorkáról:

Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy Dorkát a sorainkban tudhatom. Ő jelentheti azt a változást, amire a csapatnak idén szüksége lehet, hogy egy szinttel feljebb juthasson. Az elmúlt pár hétben kisebb sérüléssel bajlódott, de ennek ellenére abszolút meg vagyok vele elégedve. Egy tehetséges játékosról van szó, aki minden egyes alkalommal arra törekszik, hogy pozitív benyomást keltsen. Az ő plusz játékával, illetve Nelson-Ododa eddigi fejlődésével, már most előrébb tartunk, mint tavaly ilyenkor.

– fogalmazott a szakember, majd említést tett a arról is, hogy idén egy elképesztően tehetséges csapattal rendelkezik, aminek köszönhetően még nem lehet tudni, hogy fog alakulni a játékpercek eloszlása.

A tavalyi évből kifolyólag azt gondolná az ember, hogy a kezdőknek hatalmas előnyük van. Viszont, ez akkor fog majd csak kiderülni, amikor már egy ideje együtt edz a csapat. Azokra a játékosra, akik a rotáció elején akarnak majd szerepelni, egy nagyon intenzív felkészülés, illetve versengés vár. Körülbelül egy hónapunk van, hogy feltérképezzük, hogy ki is lesz ez a nyolc-kilenc játékos. Egyfajta elképzelésem már van néhányukról, de még nem mindenkiben vagyok száz százalékig biztos.

Hirdetés