Hirdetés
Európa

Juhász Dorka olasz bajnok lehet, kezdődik Yvonne Turner spanyol döntője



:

:

Hirdetés

Csütörtökön az egyetemi bajnokság fináléja mellett Olaszországra és Spanyolországra is figyelünk. Juhász Dorka csapata, a Famila Schio 2-0-s előnyben lép pályára a Reyer Venezia otthonában. Az olasz döntő az egyik fél harmadik sikeréig tart, így Dorkáék bajnokok lehetnek. A Valencia BC pedig Yvonne Turnerrel a keretében megkezdi a Casademont Zaragoza elleni spanyol bajnoki döntőjét. Ez a párharc az egyik fél második sikeréig tart.

Az olasz döntő 2-2-1-es rendszerben zajlik. Juhász Dorkáék a két hazai meccsüket szoros csatában nyerték a hétvégén. Az elsőt 72-62-re, a másodikat hosszabbítás után 86-79-re. Nem volt ekkora különbség a két csapat között. Mindkét meccs végletekig kiélezetten alakult. A festékben mutatkozó kisebb fölényüket kihasználva, illetve kiváló távoli dobásokkal került fölénybe a Schio.

A spanyol döntőben a Valencia és a Zaragoza csatázik. A Valencia fináléba kerülése várható volt. Bár a Salamanca becsülettel ment ellenük. A Zaragoza viszont az alapszakasz negyedik helyéről jutott fináléba. Úgy verték ki a WNBA játékosait nélkülöző Gironát az elődöntőben, hogy az első meccset 19 ponttal nyerték, de Gironában ezt követően éppen ennyivel kaptak ki és végül hosszabbításban léptek tovább. A két csapat idén már öt alkalommal találkozott, ebből négyszer a Valencia nyert. Esélyesnek számítanak, de egy spanyol döntő mindig megjósolhatatlan.

Menetrend

Techfind Serie A1, döntő, 3. mérkőzés

20:30 Umana Reyer Venezia – Famila Wuber Schio – ÉLŐ STATISZTIKA

LF Endesa, döntő, 1. mérkőzés

20:45 Valencia Basket vs Casademont Zaragoza – ÉLŐ STATISZTIKA

Hirdetés