Juhász Dorkáék szupervasárnapja
:
:
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Ohio State 15 pontos hátrányból felállva fontos meccset nyert a Maryland otthonában. Juhász Dorkáék sikeréről az intézmény honlapja közölt egy részletes visszatekintő összeállítást és egy videós összefoglalót.
Az Ohio State 80-74-es győzelméből Juhász Dorka 37 perc alatt 12 ponttal, 13 lepattanóval és 5 szerzett labdával vette ki a részét. Ez volt a szezonban a negyedik dupla-duplája. Az öt szerzett labda pedig karriercsúcsot jelent. Az Ohio State keretében összesen hárman értek el dupla-duplát. A szakmai program történetében ilyen meccsre mindössze egyszer volt példa, még 2015. február 21-én az Iowa elleni 100-82-es győzelem alkalmával.
A vasárnapi volt a csapat második idegenbeli hosszabbításos sikere. Korábban a Cincinnati-t is ráadásban múlták felül saját közönsége előtt. Ez az olyan első szezonja a csapatnak, amikor két idegenbeli hosszabbításos győzelme van.
A 15 pontos hátrányból való talpra állás a második legnagyobb ilyen bravúr a szakmai program történetében. Tavaly január 17-én a Penn State ellen volt egy 18 pontos fordításuk Juhász Dorkáéknak és akkor is hosszabbítás után sikerült nyerni.
Csapatszinten 64 lepattanóval zártak, amivel beállították a szakmai program csúcsát: 2017. novemberében a Stanford volt ellen volt egy olyan mérkőzése az Ohio State-nek, amikor 64 lepattanót rögzítettek a statisztikai lapra. Amióta 1981-ben csatlakozott az intézmény az NCAA versenyrendszeréhez, ennél többet nem sikerült elérni. A jegyzőkönyveket nézve 1978-ból találtak egy 78 lepattanós meccset, de azok még sok tekintetben más idők voltak.
Az Ohio State legközelebb csütörtökről péntekre virradóra az Illinois ellen lép pályára.
Összefoglaló
Kierstan Bell scored 16 points to help lead @OhioStateWBB to an 80-74 overtime win. pic.twitter.com/YrEokhLyIg
— Ohio State on BTN (@OhioStateOnBTN) February 2, 2020

Fotó: ohiostatebuckeyes.com
