Hirdetés
USA

Juhász Dorkáék vasárnapi mérkőzését elhalasztották



:

:

Hirdetés

A vasárnapra kiírt Ohio State – Northwestern mérkőzést közegészségügyi, biztonsági okokból elhalasztották. A két intézmény egészségügyi stábja közösen döntött, a Big Ten Konferencia vizsgálja a pótlás lehetőségét.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdáról csütörtökre virradóra az Ohio State 75-70-es vereséget szenvedett a Wisconsin otthonában. Juhász Dorka sorozatban ötödik alkalommal ért el dupla-duplát azon az összecsapáson. A szakmai programot tekintve 2010 óta ez a leghosszabb ilyen sorozat egy játékostól. Utoljára Jantel Lavender nyújtott hasonló teljesítményt. Érdekesség, hogy a vasárnapi meccs televíziós közvetítése során éppen Lavender lett volna a szakkommentátor.

Fontos hetet zárt Juhász Dorka, miután a Naismith-díj szűkített 30-as listáján helyet kapott. Ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban országos szinten is a legjobbak között tartják számon. A Big Ten Konferenciából mindössze öt játékos szerepel a listán. Köztük a Northwestern tehetsége Lindsey Pulliam, ami szintén különlegessé tette volna a vasárnapi találkozót. Ahogy az is, hogy Valentin Napon léptek volna pályára a csapatok.

Az Egyesült Államokban mindenre van statisztika, így arra is, hogy az Ohio State örökmérlege 8 győzelem és 7 vereség a szerelmesek-ünnepén. Hazai pályán még veretlenek idén Juhász Dorkáék és fontos lett volna egy újabb siker. Az Ohio State mutatója a konferenciában 8 győzelem, 3 vereség, míg a Northwesterné 9/4. A győzelem biztosítaná, hogy tartják a lépést a közvetlen élbollyal.

Az Ohio State a Purdue és a Michigan folytatná szereplését.

Hirdetés