:
:
Péntektől vasárnapig rendezik Pécsett a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” döntőjét. A negyeddöntőben a Soproni Darazsak Sportakadémia együttese a BEAC-Újbuda KA/A csapatával mérkőzik. Seres Éva vezetőedzőt kérdeztük a felkészülésről és a várakozásairól.
A Soproni Darazsak Sportakadémia kadett csapata 10 győzelemmel és 10 vereséggel zárt az előcsatározások alkalmával. Az „A” döntőbe kerülésért a BEAC-Újbuda KA/B csapatával találkoztak és a keresztjáték során két magabiztos sikerrel vívták ki a továbbjutást.
„A szezon elején az a szakmai döntés született, hogy a fejlődésüket szem előtt tartva a 2007-esek juniorban edzenek és többeknek közülük esélye nyílt pályára is lépni velük. Ennek megfelelően az évad elején többségében 2008-asok szerepeltek nálunk kiegészítve 2007-esekkel. Ahogy közeledtünk a szezon végéhez, úgy kaptunk egyre több 2007-es játékost és vált egyre teljesebbé a keretünk. Ez nem egyszerű helyzet sem a stábnak, sem a játékosoknak, hiszen a mindennapokban nem dolgoztunk együtt, de félre kellett tenni a fejlődésük érdekében. Elég sok vereséget gyűjtöttünk így és keresztjátékot kellett játszani. Sikeresen vettük az akadályt, 7. helyen jutottunk döntőbe. Bizakodóan tekintek előre!” – foglalta össze lapunknak az évad alakulását Seres Éva.
A soproniak egy sikeres generációra építhetnek, mely többször megmutatta erejét.
„Bár vannak újak, de ennek a csapatnak a váza serdülőben bajnok volt. Abban rejlett az erejük, hogy szinte egymás gondolatait is ismerték a lányok. A legfontosabb feladatunk, hogy ezt a kohéziót újra megteremtsük, összekovácsoljuk a 2007-eseket és a 2008-asokat. Egy nagyon jó szellemiségű közösség formálódott, beleteszik azt a munkát, amit edzőként elvárhatok tőlük.” – hangsúlyozta lapunknak a vezetőedző, majd hozzátette:
„Gyors játékosokból álló, jó értelemben vett agresszív csapat a miénk, amelyik sok labdát tud szerezni és abból indításokból könnyű pontokat érhet el. Ezek az erények betudhatóak annak is, hogy idősebbek között edzettek. Megszokták azt a tempót és keménységet, ami nekünk most nagyon előnyös lehet a saját korosztályukban. A szerkezetet tekintve nem mi leszünk a legmagasabb csapat a pécsi mezőnyben, de Janzsó Alíz személyében, akit a junior döntőn is a csapatunk legjobbjának választottak, a festékben domináns, vezér-szerepben lévő játékossal rendelkezünk. Salamon Réka és Völgyi Lili is értékes perceket töltött a pályán a junior döntőn, Lili pedig az ősz folyamán a Sopron Basket felnőtt csapatánál dolgozott, ahol sokat fejlődött. Összességében ez egy komplex csapat, szeretek velük dolgozni.”
A kadett döntő lebonyolítása a junioroknál megismert rendszerben történik. Nem lesznek csoportmérkőzések, a pénteki nyitó napon negyeddöntőket rendeznek, másnap jönnek az elődöntők és az 5-8. helyért keresztjáték. Vasárnap pedig a helyosztók. A negyeddöntőben a BEAC-Újbuda KA/A lesz a rivális.
„Ez egy nehéz lebonyolítás, de a legfontosabb mindig az előttünk álló feladat, az, hogy az adott napon a legjobbat tudjuk kihozni magunkból. Most azon dolgozunk, hogy az első mérkőzésen a maximumot nyújtsuk, hiszen amíg a csoportmeccseken volt javítási lehetőség, most nincs. A győztesek mennek a felső ágra, a vesztesek az 5-8. helyért. Bizakodó vagyok és hiszek az elvégzett munkában, szépen dolgoznak a lányok.” – összegzett Seres Éva.
Az utazó keret tagjai: Ábrahám Eszter, Horváth Hanna, Janzsó Alíz, Kovács Viktória, Marosvölgyi Zsófi, Pásztor Kata, Plangár Réka, Salamon Réka, Szikszai Franciska, Szlávik Bianka, Varga Boglárka és Völgyi Lili.
