Hirdetés
Magyarország

Kaila Charles: Egy csapatként nyertünk



:

:

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball

Hirdetés

Tovább őrzi hibátlan mérlegét a magyar bajnokságban a listavezető DVTK HUN-Therm. A vasárnapi Győr elleni rangadót követően Kaila Charlest kérdezte a klub honlapja a találkozóról, a közelgő Lyon elleni fontos Euroliga összecsapásról, míg az amerikai irányító a páratlan csapategységről és a szurkolók által kapott hatalmas motivációról is beszélt.

– Mindenekelőtt Gratulálok a Győr elleni győzelemhez és a továbbra is hibátlan mérleghez a bajnokságban! Mennyire volt fontos a vasárnapi találkozó?

– Nagyon fontos volt, főleg a múlthét szerdait követően (EL: DVTK HUN-Therm – Fenerbahçe AH 64-81 – a szerk.). Vissza szerettünk volna térni a játékunkhoz egy újabb győzelemmel. Tudtuk azonban, hogy a Győr egy nagyon erős csapat, akik mindent meg fognak tenni, így nehéz meccsre készültünk. Igyekeztünk együtt, egy csapatként összetartani és csak a célra fókuszálni.

– Milyen volt belülről a párharc?

– Nagyon élveztem a meccset. Kicsit lassan kezdtünk, de amint teljes lett az összhang, főként a védekezésből a támadásba való átlendülés esetében, sikerült átvenni a vezetést és végül megszerezni a győzelmet. Mindig jó jel, ha a csapatból többen dobnak 10 pont felett, és ezúttal is kiváló volt az összhang közel 30 asszisztot összehozva, míg aki pályára lépett mindenki szerzett pontot. Egy csapatként nyertünk, amiből mindenki kivette a részét, és ez nagy önbizalmat ad nekünk.

– Ha már a csapatösszhang, a legutóbbi 14 meccsből 13-at sikerült megnyernetek. Milyen a hangulat az öltözőben?

– A hangulat már az első, még a szezon előtti napomtól kezdve fantasztikus az öltözőben. Nagyon összetartó és befogadó a közösség, ahol mindenki véleményét meghallgatjuk, mert mindenkié számít. A múltheti Fenerbahçe elleni meccs sem változatott ezen, hiszen sok áll még előttünk a szezonban és továbbra is képesek vagyunk elérni a céljainkat. Nagyszerű tehát a csapaszellem, jól kijövünk egymással és ez szerintem a pályán is meglátszik azon, hogy mennyire evezzük a közös játékot.

– Nem csak a pályán, hanem a lelátón is érezni ezt. A szurkolók is fel vannak tüzelve. Mennyit jelent nektek az ő jelenlétük?

– A DVTK az első tengerentúli csapatom, ahol hatalmas szurkolói támogatást kapunk. A szurkolók az ellenféltől függetlenül mindig ugyanúgy bíztatnak minket és emellett idegenbe is velünk tartanak. Ez rengeteg önbizalmat ad nekünk, érezzük, hogy teljes méretekben mögöttünk állnak. Nagyszerű, hogy ennyien követik a női kosárlabdát és a Diósgyőrt. A legutóbbi pár találkozón hatalmas energiát és szeretet kaptunk tőlük, ami fantasztikus érzés volt, és szeretnénk, hogy ez a jövőben is így legyen.

– Hamarosan újra lesz erre lehetőség, hiszen szerdán a Lyon érkezik a DVTK Arénába az Euroligában. Hogyan várjátok a találkozót?

– Ismerjük már a Lyon csapatát. Az első meccsen sok hiányzójuk volt, így nem tudtak a legerősebb felállásban harcolni, és habár továbbra sem egészséges náluk mindenki, szinte egy másik csapat érkezik majd hozzánk. Az Euroligában egyik mérkőzés sem könnyű. Nagyon fókuszáltnak és mentálisan erősnek kell lennünk, főként úgy, hogy nincs sok pihenési időnk. Szoros csata várható, de szerencsére hazai pályán játszunk és a szurkolóink ezúttal is mögöttünk fognak állni. Nagyon fontos lesz ez a találkozó a rájátszási pozíciók szempontjából, amit mindenki tud és érez.

– Végezetül pedig említetted, hogy ez az egyik első tengerentúli csapatod. Kicsit a kosárlabdától is elvonatkoztatva, hogy érzed magad Diósgyőrben, Miskolcon?

– Nagyon élvezem, hogy itt lehetek. A csapat és a szurkolók nagyszerűek a pályán és azon kívül is. A környezet kicsit más, mint amit megszoktam, jóval csendesebb, ám kiválóan érzem magam így is. Viszont jön a hideg idő, és ez az a rész, amit nem várok (nevet – a szerk.), de ezen kívül élvezem az itt töltött időt.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball

Hirdetés