Hirdetés
Archivum

Kamila Stepanova visszatér Franciaországba



:

:

Hirdetés

Az elmúlt évadban a CMB Cargo UNI Gyõrt erõsítõ Kamila Stepanova a francia élvonal újoncánál, a Landerneau együttesénél folytatja pályafutását – adta hírül az ouest-france.fr portál.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Kamila Stepanova Gyõrben hullámzó szezont zárt, mely során elsõsorban az évad második felében kapott több lehetõséget. A bajnoki alapszakasz 20 találkozóján 16.4 perc alatt 7.1 pontot, 4 lepattanót, a rájátszás hat összecsapásán 25.3 perc alatt 10 pontot és 3.7 lepattanót átlagolt a cseh center. Az Európa Kupában nyolc mérkõzésen 15.3 perc alatt 5.8 pont, 3.3 lepattanó átlaggal zárt.

Franciaország nem ismeretlen Kamila Stepanova számára, hiszen Gyõr elõtt hét éven át ott játszott. A Landes csapatánál 2012-tõl kezdve öt évadot töltött, majd Toulouse-ba került. Végül pedig tagja volt a Villeneuve-d’Ascq bajnokcsapatának.

A Landerneau, melynek csarnokában a hétvégén a magyar válogatott vendégszerepelt, idén tavasszal vívta ki a feljutást a francia élvonalba. Egyelõre a csapatépítés elején járnak, két igazolást jelentettek még be Kariata Diaby és a Villeneuve-d’Ascq-tól szerzõdtetett Joyce Cousseins-Smith személyében. „Kamila egy rutinos játékos. Remekül kiegészítik majd egymást Diaby-val a festékben. Emellett megbízhatóak a dobásai középtávolról.” – idézi az ouest-france.fr portál Stéphane Leite edzõnõ szavait.

A tervek szerint a Landernau megtartja a feljutást kivívó csapatuk legjobbjait. Az elõbb kiemelt igazolások mellett még két játékos szerzõdtetését tervezik. A cél az elsõ évben az élvonalbeli tagság megõrzése lesz.

A francia átigazolási piac állásáról – az élcsapatokra koncentrálva – éppen hétfõn közöltünk egy részletes összefoglaló cikket, mely IDE KATTINTVA olvasható.

Hirdetés