Hirdetés
Archivum

Kanada nyerte a 2015-ös Amerika-bajnokságot



:

:

Hirdetés

Vasárnapról hétfõre virradóra került sor Edmontban az Amerika-bajnokság döntõjére, mely során Kanada 82-66-ra legyõzte Kubát. Ezzel eldõlt, hogy a kanadai válogatott is kvótát szerzett a 2016-os olimpiára.

Fotó: FIBA Americas

Fotó: FIBA Americas

Teljesen megtelt a helyi egyetem rendezvényközpontja, ahol az Amerika-bajnokság küzdelmeit rendezték. A címvédõ kubai csapat jól kezdett a mérkõzésen, az elsõ negyed végén 22-19-es elõnyben voltak. A második szakaszban a Nurse, Anchonwa, Langlois trió vezette kanadai csapat (a mérkõzés végéig hárman 43 pontot szereztek) fordított és a félidõre 44-35-ös elõnyre tettek szert.

A harmadik negyedben Kubának akadt még egy nagy fellángolása, 12-5-ös szériát követõen 50-49-nél átvették a vezetést. Ezt követõen azonban a kubai Ineidis Cassanova sportszerûtlen faultot vétett. Kanada visszavette a vezetést, majd egy 14-2-es sorozattal ismét 10 egység fölé növelték az elõnyüket. A záró szakasznak 65-54-rõl vágtak neki a felek. Ebben a periódusban Kanada végig õrizte elõnyét. Az utolsó percekben már a közönség vastapsa mellett magabiztos sikert és ezzel együtt olimpiai kvalifikációt ünnepelhetett a házigazda. Kanada 1995 után fennállása során másodszor szerzett aranyérmet az amerikai kontinenstornán.

Az 2015-ös Amerika-bajnokság legértékesebb játékosa (MVP) Kia Nurse lett. Az All-Star ötösbe mellette Tamara Tatham (Kanada), Clenia Noblet (Kuba), Yamara Amargo (Kuba) és Melisa Gretter (Argentína) került be. A bronzérmet Argentína szerezte meg Brazília 66-59-es legyõzésével.

Hirdetés