Kanadai válogatott játékossal erősített a Gdynia
:
:
Az Arka Gdynia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a szezon hátralévő részére a kanadai válogatott 193 cm magas centerét Kayla Alexandert.
A Gdynia szeretné megszerezni az Európa Kupás folytatást jelentő pozíciót az Euroliga csoportjában, igaz ehhez a Lyon-t és a Kurszkot is le kellene győzniük a többi eredmény kedvező alakulása mellett. Ezen felül pedig tavasszal elhódítanák a bajnoki címet is Lengyelországban, ami 2010 óta nem sikerült a klubnak. Ezen célok elérésében segíthet a kanadai légiós – fogalmaz a hivatalos közlemény.
Kayla Alexander hét szezont töltött a WNBA-ben eddig, legutóbb a Chicago Sky együttesét erősítette. Légióskodott Oroszországban, Franciaországban és Ausztráliában. Jelenleg pedig hazája válogatottjával készül az olimpiai selejtezőre. Szeptemberben tagja volt az Amerika-bajnokságon ezüstérmes kanadai válogatottnak és itt a torna All-Star ötösébe is beválasztották.

Fotó: FIBA.Basketball
