Hirdetés
Archivum

Katona Szidónia az Aluinvent DVTK játékosa



:

:

Hirdetés

Az Aluinvent DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerzõdtette Katona Szidóniát. Részletek a klub közleményében.

Fotó: Aluuinvent DVTK - DVTK.eu

Fotó: Aluuinvent DVTK – DVTK.eu

Forrás: Aluinvent DVTK Sajtóközlemény

Legfrissebb igazolásunk mind támadásban, mind védekezésben rendkívül dinamikusan játszó bedobó, látványosak a betörései és középtávoli dobásai. Pályafutását a BEAC-ban kezdte, majd megfordult a Vasasnál, bajnokságot nyert a PINKK-Pécsi 424 csapatával, az elõzõ éveket Cegléden töltötte.

– Nagyon örülök annak, hogy a DVTK-hoz szerzõdhettem, hiszen mind a már meglévõ csapat, mind a szurkolótábor nagyon szimpatikus számomra – kezdte Katona Szidónia. – Nagy húzóerõ volt, hogy rendszeresen sokan vannak kint a meccseken, külsõ szemlélõként olyan a Diósgyõr, mint egy nagy család. Hatalmas meglepetés nem érhet, hiszen a csapattársaim többségét ismerem, ahogy az edzõmet is, hiszen dolgoztam velük. Olyan csapat leszünk, akik nem magukért, hanem a közösségért és a szurkolókért képesek hatalmasat alkotni. Bár még nem kész teljesen a mi keretünk sem, és az ellenfeleket sem tudhatjuk biztosan, hogyan erõsítenek, de a legfõbb célunk csakis az lehet, hogy a bajnokságban és a kupában is ott legyünk a legjobb négy között, a többi már csak a szerencsén és rajtunk múlik.

<!–[hirdetes]–>
 

– Katona Szidónia egy gólérzékeny hátvéd, aki véleményem szerint rengeteget fog fejlõdni a következõ idényben – nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. – Jól használja fizikális adottságait, bontja a védelmet, kívülrõl és gyûrû alól is veszélyes a rá jellemzõ és nõi mezõnyben ritkán látható lepörgéses dobással.

Névjegy
Vezetéknév: Katona
Keresztnév: Szidónia
Születési idõ: 1993. szeptember 2.
Születési hely: Sopron
Magasság: 182 cm
Állampolgárság: magyar
Poszt: bedobó

Sikerei
Magyar bajnok (2013/2014, PINKK-Pécsi 424)
Magyar bajnoki bronzérmes (2016/2017, CEKK)
Magyar Kupa-döntõs (2016/2017, CEKK)

Pályafutása
2018/2019 Aluinvent DVTK
2017/2018 Ceglédi EKK
2016/2017 Ceglédi EKK
2015/2016 Ceglédi EKK
2014/2015 PINKK-Pécsi 424
2013/2014 PINKK-Pécsi 424
2012/2013 MKB Euroleasing Vasas
2011/2012 Vasas Basket
2010/2011 BEAC Újbuda
2009/2010 BEAC Újbuda

Hirdetés