Hirdetés
Európa

Kedden este lezárul a Valencia – Krasznojarszk párharc az EK-ban



:

:

Hirdetés

Kedden egy mérkőzést rendeznek a női kosárlabda Európa Kupa rájátszásában. A Valencia az orosz Enisey Krasznojarszkot fogadja 5 pontos hátrányban. Ennek a párharcnak a győztese mérkőzik a folytatásban a Szekszárd – Gernika csata továbbjutójával.

Az első mérkőzést hazai pályán 60-55-re nyerték az oroszok. A Krasznojarszknak komoly hiányérzete maradhat a találkozó miatt, mivel a fáradtan mozgó és sokat hibázó riválisuk ellen hatszor támadtak 11 pontos előnyben a nagyobb vezetésért. Nem tudtak élni a lehetőséggel és a végjátékban visszajött a Valencia. Ideges, kapkodós hangulatú meccs volt az első. A pontszegény küzdelemben mindkét fél mindössze 23 mezőnykosarat ért el, mezőnymutatójuk 40% alatt maradt. Valamivel jobban lepattanóztak az oroszok, de a támadó-lepattanók terén a Valencia stabilabbnak bizonyult és a második esélyből elért pontjainak köszönheti, hogy nem lett nagyobb a hátránya. Az oroszok 18, a spanyolok 13 labdát adtak el.

Nem könnyű egy ilyen első mérkőzés alapján meghatározni az erőviszonyokat. Egyik csapattól sem áll távol a kicsit keménykedő, küzdős, ritmustalan játék. Joggal számol úgy mindkét szakmai stáb, hogy ezen az úton haladva tudná sikerre vezeti tanítványait. A Krasznojarszk a hétvégén szünnapos volt az orosz élvonalban. 2020-ban jó formában vannak, mindössze egy vereséget gyűjtöttek. Azt is csak a Jekatyerinburgtól. Nincsenek nagy neveik, talán Kyara Linskens lehet a legismertebb, de ide igazolt Zalaegerszegről Sigi Koizar is. Jól variálható a keretük és közel hasonló képességű játékosokból bő rotáció alakítható ki. Az első meccsen kilenc pontszerzőjük volt. A Valencia lényegesebb ismertebb játékosokkal dolgozik, de ők meg nincsenek jó formában. Az elmúlt három meccsüket elbukták. A Salamancától úgy kaptak ki 82-57-re vasárnap késő este, hogy a riválisuk 64%-al dobott mezőnyből. Védekezésben nem tudták az akaratukat érvényesíteni. Casas 16 pontján túl egyéni villanások sem jöttek. A Valenciának a kulcs a védekezés erősítése lehet. Ha szigorúan az egyéni képességeket nézzük, akkor jobbak az oroszoknál.

ÉLŐ VIDEÓ:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés