Hirdetés
Magyarország

Kedden két mérkőzés az élvonalban



:

:

Hirdetés

Kedden 18 órától két találkozót rendeznek az élvonalban. Az M4 Sport élő közvetítése mellett kerül sor a Győr – Szekszárd rangadóra, illetve pótolják a 7. fordulóból a Cegléd – Sopron összecsapást.

Az UNI-Győr – MÉLY-ÚT és az Atomerőmű KSC Szekszárd összecsapásán a tabella 3. helyezettje fogadja a 2. pozíciót elfoglaló csapatot. Részletes beharangozónk ITT olvasható.

A Sopron Basket és a VBW CEKK Cegléd december 29-én és 30-án is összecsap. A két gárda őszi monori találkozója a járványhelyzet miatt halasztásra került. A Cegléd lemondott pályaválasztói jogáról, így a felek kedden bepótolják Sopronban a Novomatic Arénában az őszi találkozót, szerdán pedig a sorsolás szerint a 18. fordulóból vívják meg a soproni meccset. A Cegléd egy rendkívüli decemberi sorozat végére érkezik, amely során a szerdai a kilencedik mérkőzése lesz. Az elmúlt találkozóját elveszítette Kostas Keramidas gárdája. A Győr ellen elsősorban az elbukott lepattanócsata volt a kulcs, míg a Városmajorban a 17 eladott labda és a 32%-os mezőnymutató. Ettől függetlenül minőségi légiósai és kellően tapasztalt kerete alapján a Cegléd bármikor új lendületet vehet.

A soproniak a Vasas elleni sikert követően egy hét pihenőt kaptak. Ezzel a keddi találkozóval egy olyan sorozat veszi kezdetét, mely során a téli válogatott szünetig megvívja a Szekszárd elleni rangadóját Gáspár Dávid együttese és Bourges-ban lezárja az Euroliga alapszakaszt. A tét tehát óriási lesz és sok minden eldőlhet a szezon alakulását nézve. A Sopron Basket az ünnepek előtt bejelentette Határ Bernadett szerződés-hosszabbítását és azt, hogy újra teljes értékű munkát végezhet a válogatott center. Amennyiben megfelelően tudott regenerálódni az elmúlt időszakban a Sopron és kellően frissen tud nekivágni a következő heteknek, akkor a decemberi forma alapján, a négy megnyert Euroliga meccsen látott szervezetségére építve, joggal bizakodhat egy eredményes folytatásban.

Menetrend

December 29, kedd

18:00 VBW CEKK Cegléd – Sopron Basket
18:00 Uni Győr MÉLY-ÚT – Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés