:
:
Kedden bemutatkozik az U18-as 3×3-as Világbajnokságon a magyar válogatott. Reggel 7 órától Lengyelország, majd 8 óra 30 perctõl Oroszország lesz a rivális.
Fotó: FIBA.Basketball
Az elsõ ellenfél Lengyelország lesz. Õket jól ismerhetjük, hiszen május végén vendégeik voltunk felkészülési tornán. Akkor kétszer mérkõztünk ezzel a csapatukkal. Egészen pontosan egy változás történt náluk, de a váz és a szerkezet nem módosult. Egy vereség, amit pedagógiai szempontból nagyon hasznosnak értékelt lapunknak adott interjújában Földi Attila, illetve egy gyõzelem a mérleg. Ennek a tornának részben az volt a célja, hogy velük megismerkedjünk. Minden józan számítás szerint ugyanis a továbbjutási esélyek megtartásához szükség lenne a gyõzelemre a keddi nyitányon.
Hasonló képességû csapatok csatájára készülhetünk. A lengyelek három alacsonyabb viszonylag gyors és nagyon agresszív játékossal, illetve egy 186 cm magas centerrel készülnek erre a Világbajnokságra. Õk is hasonlóan számolnak mint, mi: tehát nyerni szeretnének, hogy versenyben maradjanak. A nyitó meccs soha nem egyszerû egy nagy tornán. Vélhetõen két ideges gárdát látunk majd a kezdésnél. Óriási kérdés, hogy melyik fél tud elõbb megnyugodni, komfortosan mozogni a pályán. A magyar válogatott a korábbi évekhez képest alacsonyabb szerkezetû. Nyilatkozatában Földi Attila úgy fogalmazott múlt héten: “arra próbálunk majd nagy hangsúlyt fektetni, hogy védekezésben agresszívak legyünk és ezzel kompenzáljuk a méretbeli hiányunkat. Sok dolgot építünk az egy-egy játékokra és megpróbálunk ezzel meglepetést okozni.”
Nem sok idõ marad a regenerálódásra, hiszen 8 óra 30 perctõl már az oroszok elleni találkozó következik. Riválisunknak ráadásul ez az elsõ fellépése a tornán. Ezúttal az oroszoknál a négy játékosukat 176 cm és 181 cm közötti magasság jellemzi. Nem hoztak markáns kisembert, de a korábbi évekhez képest kimagaslóan domináns magas centert sem. Tavaly Debrecenben a korosztályos Európa-bajnokságon bronzérmes csapatukban, melybõl egyetlen játékosuk sincs most itt, még építettek egy tradicionálisabb centerjátékra.
Keveset tudni errõl az orosz csapatról. Azt azonban érdemes kiemelni, hogy Oroszországban az elmúlt szezonban zajlott 3×3-as korosztályos bajnokság. Tavaly októberben négy tornával, míg idén februártól április végéig kilenc fordulóval. Azt mutatja, hogy hosszú kiválasztási folyamat után komoly meccsrutinnal rendelkezõ játékosok kerülhettek az utazó keretbe. Az utóbbi években agresszív, távolról is jól dobó korosztályos válogatottakat ismerhettünk meg tõlük, ezúttal is ilyen négyesre számíthatunk.
Menetrend
7:00 Magyarország – Lengyelország
7:20 Új-Zéland – Egyesült Államok
8:30 Oroszország – Magyarország
8:50 Lengyelország – Új-Zéland
10:00 Oroszország – Egyesült Államok
10:20 Indonézia – Japán
11:30 Románia – Belgium
11:50 Svájc – Japán
13:10 Indonézia – Románia
13:30 Belgium – Svájc
A találkozók élõképes közvetítése a FIBA Youtube csatornáján követhetõ:
