Hirdetés
Magyarország

Kéita Aya-val beszélgettünk- Visszatekintés az U19-es világbajnokságra, és az “amerikai jövő”



:

:

Fotó: FIBA.Baskteball

Hirdetés

Világbajnoki bronzérmet szerzett a női U19-es válogatott Debrecenben. Cziczás László csapata Malit győzte le, így dobogós helyezéssel zárhatott. A bronzérmes lányok közül az UNI Győr játékosát, Kéita Aya-t kérdeztük arról, hogyan élte meg ezt az elmúlt időszakot, milyen tapasztalatokkal gazdagodott a világbajnokságnak köszönhetően, illetve hogyan is tovább pályafutását tekintve.

Hatalmas gratuláció az egész tornán való szerepléshez! Milyen érzések kavarognak most benned?

Megmondom őszintén, hogy én még mindig nem tudtam feldolgozni a történteket. Hihetetlen még csak kimondani is, hogy egy világbajnokságon sikerült bronzérmet szereznünk. Amikor készültünk a tornára, nem volt kitűzve semmi olyan konkrétum, hogy “Márpedig most Nekünk dobogósoknak kell lennünk, és csakis az az elfogadható!”, hanem nyílván az volt a cél, hogy minél jobb helyezést tudjunk elérni. Az, hogy időközben a dobogóra is sikerült feljutni, az egyszerűen elképesztő számomra.

Ez nem csak, hogy elképesztő, de történelmi siker is Magyarországnak, úgyhogy újfent csak gratulálni tudok! Most bontsuk fel részekre a világbajnokság mérkőzéseit. A csoportban legyőztétek Tajvant és Argentínát, illetve kikaptatok Oroszországtól. Így összekerültetek Olaszországgal. Hogy álltatok neki az olaszoknak, tudván, hogy már kétszer is megvertétek Őket a felkészülés alatt?

Ez így van, azonban nem ebből szerettünk volna kiindulni. A felkészülési mérkőzések teljesen más szituációk voltak, hiszen az olaszok legjobb játékosa pályára sem lépett ellenünk. Az biztos, hogy nem szerettük volna elbízni magunkat, ezért is készültünk Rájuk gőzerővel. Szerintem ez a szintű felkészültség adta meg azt a magbiztosságot, amivel a végén pályára tudtunk lépni. Nagyon szerettünk volna nyerni ellenük és hál’ égnek sikerült is.

Fotó: FIBA.Baskteball

Egy nagyon izgalmas meccset láthattak a nézők az biztos. Ezzel sikerült is bejutni a negyeddöntőbe, ahol Csehország volt a porondon. Kívülről úgy tűnt, hogy egy fizikális, küzdős csapattal álltatok szemben. Hogy érződött ez belülről?

Az igazat megvallva, a mi csapatunknak van egy eléggé “bonyolult” múltja a csehekkel. Az U16-os Európa-bajnokságon Ők vertek meg minket a négy közé jutásért, ami hagyott bennünk egy tüskét. Főleg a 2002-es játékosokban. Emiatt is volt ez a mérkőzés még annál is fontosabb számunkra. Ahogy Te is mondtad, eléggé fizikális volt, viszont annyira szerettünk volna nyerni ellenük, hogy a végén ez adott lendületet, hogy győzni tudjunk.

Ez a lendület tovább is vitt Benneteket, egészen az elődöntőig, ahol összekerültetek a “mumus” csapattal, USA-val. Milyen mentalitással futottatok neki ennek a presztízs mérkőzésnek?

Az Egyesült Államok ellen játszani mindig egy hatalmas dolognak számít. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem mi voltunk az esélyesek, tehát ebből a szempontból nem volt rajtunk teher. Viszont pont emiatt tudtunk felszabadultan játszani, és végig csak az lebegett a szemünk előtt, hogy egy jó mérkőzés legyen a két csapat között. Összességében, nem minden nap játszhat az ember egy USA ellen, a legjobbak legjobbjaival, úgyhogy próbáltuk kiélvezni minden egyes pillanatát.

Ha már a “legjobbak legjobbjait” említetted, kevesebb, mint két hét múlva indulsz Amerikába, ahol nem csak a kosárlabdát, de a tanulást is fogod folytatni. Miért döntöttél az Egyesült Államok mellett, és mégis milyen reményekkel indulsz Neki ennek a “kalandnak”?

Így van, jövő héten indulok. Igazából már évek óta megfogalmazódott bennem egy elképzelés, hogy Amerikában szeretném folytatni az egyetemi tanulmányaimat. Ez az ötlet az elmúlt egy évben vált konkrétummá, habár ezt a mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni. Minden szükséges vizsgát sikerült megcsinálnom ami ehhez kellett, és őszintén szólva magamat is megleptem, hogy ilyen könnyedén vettem ezeket az akadályokat. Nagyon izgatott vagyok az biztos, de még egyelőre álomszerűnek tűnik az egész.

Fotó: FIBA.Baskteball

Mindenesetre én a legjobbakat kívánom Neked, és nem csak kosárlabda szempontból, hanem a kinti élethez is! Viszont kanyarodjunk vissza egy kicsit a világbajnoksághoz, méghozzá a Mali elleni bronzmérkőzéshez. Külső szemlélőként Nekem úgy festett, hogy valamennyivel Mali felé billent a mérleg az elején, főleg fizikális szempontból. Nektek viszont sokkal több energiát sikerült mozgósítani. Hogy élted meg ezt a kulcsfontosságú mérkőzést? Főleg a legvégén, amikor már érezhető volt a győzelem…

Igen, Mali egy eléggé fizikális csapat volt, viszont belülről Nekünk úgy érződött, hogy egyszerűen csak jobban akartuk. Nagyon kemény mérkőzés volt már az elejétől kezdve, de amíg Mali elfáradt a végére, minket tovább vitt a szívünk. Szerintem az volt a kulcs, hogy kritikus pillanatokban sikerült jó döntéseket hoznunk, illetve jól teljesítenünk, annak ellenére is, hogy mi is kellőképpen el voltunk fáradva. Emlékszem, amikor az utolsó negyedben ültünk a lányokkal a kispadon, egymásra néztünk, és nem akartuk elhinni, hogy húsz ponttal vezetünk egy ilyen tétmérkőzésen. Abba pedig végképp nem gondoltunk bele, hogy ez a győzelem egy bronzérmet fog érni.

Tudom, hogy ilyenkor nagyon nehéz visszaemlékezni a lefújás pillanatára, mert szinte olyan érzés, mint amikor álmodik az ember, de mégis, mit éreztél pontosan, amikor véget ért a mérkőzés?

El se tudom mondani… csak arra emlékszem, hogy fogtuk egymás kezét a lányokkal és vártuk, hogy leperegjenek az utolsó másodpercek. Csak az járt a fejemben, hogy be kell rohannom a pályára és valaki nyakába kell ugranom. Ezen kívül szinte semmire sem emlékszem. Hihetetlen érzés volt!

Az biztos, hogy nagyon büszkék lehettek erre az eredményre, Rátok pedig egy ország büszke!  Zárásképpen kérlek próbáld megfogalmazni, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodtál ennek a világbajnokságnak köszönhetően? Szerinted fogod tudni ezeket kamatoztatni a jövőben, akár már most Amerikában is?

Én azt gondolom, hogy az idei csapatunk egy rendkívül jó csapat volt. Hihetetlen még belegondolni is, hogy mennyire tudtunk egymásért küzdeni a pályán, és szerintem ez a legfontosabb. Minden egyes mérkőzésen egy csapatként játszottunk. Szerintem ez nagyon ritka, főleg, hogyha azt vesszük figyelembe, hogy mennyire kevés időnk van egy felkészülés alatt, hogy összeszokjunk. Úgyhogy ha bármit is kiemelnék, akkor az ez. Hiszen a lányok közül sokat a világbajnokság előtt egy hónappal ismertem meg, de mégis úgy küzdöttem értük, mintha már évek óta csapattársak lennénk. Ezzel más is biztos így volt, és szerintem ez a mentalitás eredményezte Nekünk ezt a világbajnoki bronzérmet. Igazából ezt a felfogást szeretném átvinni magammal Amerikába is, hiszen ott is hasonló lesz a helyzet. Nagyon kevés időm lesz, hogy be tudjak illeszkedni, és ott már nem csak egy idegen csapatot kell megszoknom, hanem egy teljesen más kultúrát is. Mindenesetre remélem, hogy tudom majd a tanultakat kamatoztatni.

Mi is reméljük Aya, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Fotó: FIBA.Baskteball

Hirdetés