:
:
Vasárnap 17 órától Szenegállal vívja a ruandai világbajnoki előselejtező döntőjét a magyar válogatott. A két csapat keretbe foglalja a tornát, hiszen a nyitó mérkőzésen is ezen együttesek csaptak össze.
A hétfő délelőtti találkozón Szenegál 63-61-es sikert aratott. Ahogy minden nagy torna nyitó mérkőzésén lenni szokott, egyik gárda sem dobott igazán jól mezőnyből. A mieink 36.4%-al, Szenegál 35.7%-al. Ugyanakkor riválisunk 42-33-ra megnyerte a lepattanócsatát, melyben különösen a támadólepattanók 14-8-as aránya volt fájó. Szenegál 17, a magyar csapat 7 pontot ért el második esélyből. A festékből náluk 32, nálunk 18 pont született. Ezen felül Szenegál 12 szerzett labdával zárt, válogatottunk 7-tel és így gyorsindításos pontokból is többet jegyzett az afrikai alakulat. Ez a két terület és számsorok tökéletesen leírják a mérkőzést.
Szenegál azóta is veretlenül menetel a tornán. Brazíliát, Fülöp-szigeteket, majd Ruandát győzték le. Ndioma Kane, a Zamora légiósa a legeredményesebbjük. A 190 cm magas játékos 16.3 pontot, 6.8 lepattanót és 2 gólpasszt átlagol. A honosított Cierra Dillard pedig 13.3 pontot, 4.5 lepattanót és 5.8 gólpasszt jegyez a tornán. Kettőjüknek köszönhetően kívül megvannak azok a kulcsjátékosok, akikre tudnak építeni. Ettől függetlenül nem szabad kétemberes csapatként bemutatni Szenegált, hiszen összesen öten átlagolnak 5.5 pont felett.
Ha valaki csak a statisztikákat nézi, annak sem meglepő, hogy ez a két csapat döntőzik. A mieink átlagolják a legtöbb pontot és a legtöbb gólpasszt, Szenegál a legtöbb lepattanót és a legtöbb szerzett labdát. Egyedül a magyar válogatott átlagol 45% felett mezőnyből, míg Szenegál az egyetlen csapat, melynek a lepattanó átlaga átlépi az 50-et. Ami mellettünk szólhat, hogy Szenegál jóval több labdát ad el: szám szerint 22.3-at, míg mi mindössze 14.8-at.
Sokan kérdezhetik, hogy mitől ilyen versenyképes Szenegál? Oda lehet visszakanyarodni, ahol abbahagytuk hétfőn. Itt az Afrika-bajnokság ezüstérmeséről beszélünk, mely ugyanúgy olimpiai selejtezőt vívott, mint mi. Nekik, ha most nem járnak sikerrel, az Afrika-bajnokságról ugyanúgy lenne esélyük elérni a Vb-selejtezőt és a csapatuk számára (ahogy nekünk is) abszolút reális vágy, hogy 2026-ban Németországban a legnagyobb porondon is megmutassa magát.
Jól sikerült a kapitányváltás, biztosan jó munkát végzett a korábbi ugandai szövetségi kapitány, a spanyol Alberto Carlos Antuña Leal is a padon. Ugyanakkor az olimpiai selejtező után kinevezett Otis Hughley Jr.ugyanazt a stílust viszi, mint 2017 és 2022 között Nigéria szövetségi kapitányaként világbajnokságon és olimpián. Érezhető, hogy ebben közegben jól működik, érti és szereti az afrikai kosárlabdát. A generációváltás is kellett ennek a brigádnak, a februári kerethez képest a veterán trió, az 1983-84-es generációjuk még aktív tagjai kikerültek a csapatból, így gyorsultak.
Nem lesz könnyű dolga válogatottunknak, de egy felnőtt FIBA torna döntőjére készülünk és nagyon fontos, hogy ezt a mondatot leírhatjuk. Mindent bele!