Hirdetés
Archivum

Két bajnoki cím után a TFSE – Interjú Magyar Bianka vezetõedzõvel



:

:

Hirdetés

A TFSE csapata nagy menetelésben van. Szombaton bebiztosította elsõ helyét az Amatõr Bajnokság Piros Csoportjában, kedden pedig az Egyetemi Bajnokságban védte meg a címét. Magyar Bianka vezetõedzõvel beszélgettünk a minden elõzetes várakozást felülmúlóan sikeres évad tapasztalatairól.
 

Fotó: TFSE

Fotó: TFSE

A TFSE az Amatõr Bajnokságban mindössze két vereséget szenvedett idén, az Egyetemi Bajnokságban pedig veretlenül ért fel a csúcsra. Magyar Biankát beszélgetésünk kezdetén arra kértük, hogy vázolja: szerinte miben rejlik a csapat ereje.

„Tavaly ez a csapat az NB1/B bajnokságban a hatodik helyen végzett. Azt tûztük ki célul, hogy szeretnénk idén bejutni a négy legjobb közé. Olyan álomszerûen alakultak a dolgok, hogy egészen a végéig meneteltünk és sikerült megnyerni a bajnoki címet.” – kezdte visszatekintését a TFSE szakvezetõje. „Úgy gondolom, hogy ez óriási eredmény. A bajnokság évrõl évre erõsödik. Ezt mutatja az is, hogy egyetlen csapat sem tudott veretlen maradni. Az erényünk a csapategységben van, nálunk senki sem fizetésért kosarazik. A kosárlabda szeretete, a lányok tehetsége, szíve és a befektetett munka visz minket elõre. Fegyelmezetten dolgoztak egész évben. Soha sem tekintettünk túlzottan elõre, mindig mérkõzésrõl mérkõzésre terveztünk, haladtunk. Nem találok szavakat, fantasztikus, amit idén véghez vittünk.” – fogalmazott lapunknak Magyar Bianka, mielõtt arról beszélt volna, hogy miben sikerült fejlõdni a korábbi évekhez képest.

„Azt fogalmaztuk meg szezon elõtt, hogy sokkal keményebben kell dolgoznunk, mint tavaly. Az edzések száma növekedett. Heti rendszerességgel folytattunk a lányokkal erõnléti edzéseket, valamint egyéni képzéseket is. Voltak olyan plusz lehetõségek, mint a fülöp-szigeteki edzõtáborozás vagy éppen a szezon elején a besztercebányai felkészülési tornák, amik a csapategységet mind-mind erõsítették. Úgy gondolom, hogy ezek összességében olyan plusz dolgok, amik sikeresebbé tettek minket. Az egész szezonban a lányok összhangban és fegyelmezetten dolgoztak. Megbeszéltük, hogy ha mi eredményesek akarunk lenni, akkor az egész szezon során nagyon koncentráltnak, fókuszáltnak kell lennünk.” – összegzett a TFSE vezetõedzõje.

Fotó: TFSE

Fotó: TFSE

Párhuzamosan futott az Amatõr Bajnokság és Egyetemi Bajnokság, így megkerülhetetlen volt a kérdés, hogy érzelmileg, szakmailag mely sorozat milyen helyet foglal el a vezetõedzõ szívében. „Azt kell tudni a csapatunkról, hogy a keretben mindenki TF-es hallgató. Az egyetem részérõl az elsõdleges elvárás az mindig a MEFOB bajnoki cím megszerzése. Ez már idén ötödször sikerült az egyetemünknek, ami óriási eredmény. Számomra mégis egy kicsit az amatõr bajnoki cím kedvesebb. Ezen 14 csapat között nagyon kiélezett verseny zajlott egylabdás meccsekkel, illetve ott két vereségünk is lett a szezon során.” – felelte Magyar Bianka, akinek azt is felvetettük, hogy a két bajnokság összesen 42 tétmeccset hozott. Adódott a kérdés, hogy a mennyiség nem ment-e a minõség rovására.

„Olyan csapatunk van, ami nagy rotációs lehetõségeket kínál. Nem öt-hat emberrel játszottuk végig ezeket a mérkõzéseket. Ennyi mérkõzés inkább segíti a csapatunk fejlõdését. Abszolút nem gondolom hátránynak, sõt inkább azt mondom, hogy elõny.” – jelentette ki a TFSE vezetõedzõje.

Fotó: TFSE

Fotó: TFSE

Az Amatõr Bajnokság Piros Csoportjának megnyerésével a TFSE feljutott az élvonalba. Hogy ott el tud-e indulni, az még a jövõ kérdése. „Rektor Úr is felvetette ezt a lehetõséget. Én úgy tudom, hogy támogatná is. Én személy szerint szívesen kipróbálnám magamat az A-csoportban. Az, hogy ez meg tud-e valósulni, inkább a menedzsment feladata. Még van nekünk hétvégén egy Hepp Kupa döntõnk. Addig nem beszélünk ilyenrõl. Majd, ha vége lett annak, akkor ülünk le egyeztetni.” – fogalmazott lapunknak Magyar Bianka.

Tavaly az Európai Egyetemi Játékok után már beszélt lapunknak arról Magyar Bianka, hogy a csapat versenyképességét elsõsorban azzal lehetne növelni, ha több kiélezett, nagy iramú meccset tudna játszani. „Lengyelországban lesz idén az Európai Egyetemi Játékok és nekem célom, hogy idén a legjobb nyolcba kerüljünk. Próbáljuk ezt megcélozni, elõrelépett sok téren a csapat. Ilyen szempontból valóban nagy segítség lenne, ha a csapat hétrõl hétre a legmagasabb szinten, a legmagasabb ligában tudna játszani.” – erõsítette meg a TFSE vezetõedzõje, mielõtt a beszélgetésünk végén a hétvégi Hepp Kupa négyes döntõt is érintettük.

„A lányokban most óriási lendület van és nagyon motiváltak. Nem lesz probléma a felpörgéssel. A célunk szombaton a Tatabánya ellen kivívni a döntõbe jutást. Onnantól pedig majd meglátjuk, hogy mi vár ránk. Egyelõre még csak a szombati Tatabánya elleni meccsel foglalkozunk. Jó a hangulat a csapatban. A fegyelmezettségünket mutatja, hogy sem az Amatõr bajnoki cím után, sem a MEFOB-ot követõen nem engedték el magukat a lányok. Nem voltak hajnalig tartó bulik. Ha mondhatom így, profi módon álltak hozzá és tudták, hogy még nem szabad kiengedni.”

Fotó: TFSE
Fotó: TFSE

Hirdetés