:
:
A CMB Cargo UNI Gyõr 90-55-ös vereséget szenvedett a Dinamo Kurszk otthonában az Euroliga 7. fordulójában. A gyõriek 25 percen át remek játékkal kiválóan tartották magukat, majd 51-45 után ellépett a lényegesen jobb erõkbõl álló orosz gárda. A gyõrieknél végül minden nevezett játékos lehetõséget kapott, Zofia Hruscakova lett a legeredményesebb 15 ponttal és 7 lepattanóval.
Az Euroliga mezõny egyetlen veretlen csapatához látogatott a Gyõr. Egy olyan mérkõzésre készülhettünk, ahol a papírforma szerint már egy szorosabb eredmény is bravúr lett volna. Nagyon jól indult az összecsapás. Simon Zsófi jegyezte az elsõ találatot és 11-11-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ezt követõen kisebb elõnyre tettek szert a hazaiak, de 10 perc után így is mindössze 20-17-re ment a Kurszk. A második negyedben 22-21 után jött egy 10-0-s széria a hazaiaktól, de a Gyõr megfogta a meccset. Elsõsorban ez Zofia Hruscakova remek játékának köszönhetõ, aki a félidõig 10 egységig jutott. Ezen felül a magyar együttes döntetlenre hozta a lepattanócsatát és sikerült minimalizálni az eladott labdák számát. Mindössze 6 volt ebbõl. Gyakorlatilag így kell egy ilyen bombaerõs csapat ellen játszani, ennek megfelelõen a félidei 44-37-es eredménnyel maximálisan elégedettek lehettünk.
A harmadik negyed elején a megállíthatatlan Maria Vadeeva kihasználva magassági fölényét ismét 10 pont fölé növelte a kurszki elõnyt. A Gyõr azonban Laklóth Anna és Hruscakova tripláival faragott a hátrányából. Ekkor még azt a koncentrált, jó játékot láthattuk, mint az elsõ félidõben. A harmadik etap közepén 51-45 állt az eredményjelzõn. A folytatásra azonban elfogyott a Gyõr és ez magával hozta, hogy rendkívül gyorsan nõtt a differencia a felek között. Jöttek az indítások és a könnyû kosarak az oroszoktól, Angel McCoughtry már 19, Maria Vadeeva 18 pontnál járt a harmadik negyed végén, amikor 65-47-re vezetett a Kurszk. Ez egy 14-2-es sorozat volt, ráadásul kisebb sérülés miatt percekre Laklóth Annát is elveszítette a Gyõr. A záró szakaszban közel három és fél percet kellett várni az elsõ gyõri találatra. A mérkõzés ezen periódusában már nem lehetett elkerülni a nagy különbségû vereséget. Völgyi Péter minden nevezett játékosának lehetõséget adott, az utolsó percekben Simon Anikó és Kovács Vanessza is betalált.
Eredmény
Dinamo Kurszk – CMB Cargo UNI Gyõr 90-55 (20-17, 24-20, 21-10, 25-8)
Statisztika
Híreink követhetõek Facebook, Twitter és Instagram oldalunkon!
