Hirdetés
Magyarország

Két felkészülési mérkőzést játszott a Vasas



:

:

Hirdetés

Múlt héten két felkészülési mérkőzést játszott Vasas Akadémia. A klub hivatalos honlapja mindkét találkozóra visszatekintett.

A Ludovika-FCSM Csata otthonában 44-41-es győzelmet aratott a Vasas Akadémia.

Több mérkőzést is játszottunk az elmúlt időszakban, próbáljuk megkeresni a legjobb felállást, igyekszünk minden pillanatot tanulással és analizálással tölteni. A Csata elleni mérkőzésen rengeteget hibáztunk, ami elfogadhatatlan. Tizennyolc eladott labdánk volt, valamint támadásban is sok rossz döntést hoztunk. Mindössze 44 pontot szereztünk, ami magáért beszél. Összességében behúztuk a győzelmet, aminek örülni kell főleg úgy, hogy rossz napot fogtunk ki. Csapat szinten nagyobb felelősséggel kell játszanunk, egyénileg pedig kell még egy kis önbizalom a lányoknak. Dolgozunk tovább, hasznos mérkőzésen vagyunk túl.

– mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic a klub honlapján megjelent nyilatkozatában.

Szombaton a Vasas Akadémia a TFSE-MTK ellen a vívta a bajnoki rajtot megelőző utolsó találkozóját. Ezen 65-48-as sikert aratott a Vasas.

Stabil teljesítményt nyújtottunk a mérkőzés során, nem ingadozott a játékunk, ami mindenképp pozitív egy fiatal csapatnál. Minden játékosunk kapott lehetőséget a bizonyításra, azt gondolom remekül helyt álltak a lányok. A mérkőzés egyik negatívuma, hogy 27 eladott labdánk volt, ami azért meglehetősen sok. Ennek ellenére 84 IBM-mel zárt a csapat az ellenfél 29-es mutatójához képest, ami sokat elárul. Egyénileg és csapat szinten is tudunk még fejlődni, okosan kell kihasználnunk az előttünk álló időt, hiszen hamarosan kezdődik a bajnokság. Sajnos Sara lesérült, bízom benne, hogy nem komoly a sérülése.

– nyilatkozta a klub honlapján a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

Fotó: vasasbasket.hu

Hirdetés