Hirdetés
Magyarország

Két felkészülési mérkőzést vív a PEAC-Pécs



:

:

Hirdetés

A pénteki, PINKK-Pécsi 424 elleni, nyilvánosra tervezett edzőmeccs előtt csütörtökön zárt kapuk mellett is pályára lép a PEAC-Pécs, amely a bajnoki rajtig csak ezt a két felkészülési mérkőzést játssza – olvasható a klub honlapján.

Csütörtökön a ZTE NKK látogat Pécsre, a két csapat kérésének megfelelően ez a találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre. A pénteki, 17 óra 30 percre meghirdetett PEAC-PÉCS – PINKK összecsapást szándékaink szerint megtekinthetik a nézők a már-már szokásosnak mondható egészségbiztonsági szabályok betartása mellett. Csak a 37,5 fok alatti testhőmérséklettel érkezők léphetnek be a sportcsarnokba, illetve a mérkőzés teljes időtartama alatt kötelező a maszkviselés. Arra kérünk minden nézőt, hogy vigyázzanak egymásra a lelátón is, a nem egy háztartásban élők tartsanak megfelelő távolságot egymástól, és aki egy kicsit is betegnek érzi magát, maradjon otthon.

Ami a PEAC-Pécs csapatát illeti, a sérülésből lábadozó első számú irányító, Szücs Réka nélkül készülnek az október 3-án, Szekszárdon esedékes bajnoki rajtra, a múlt héten csapatfotózáson vettek részt a lányok. A klub közleménye felidézi a Sió Kupát, ahol két értékes mérkőzést játszott a PEAC és hírt adnak arról is, hogy megérkeztek a felszerelések.

Fotó: PEAC-Pécs