Hirdetés
Archivum

Két hete munkában az U23-as 3×3-as válogatott



:

:

Hirdetés

Két hete kezdte a felkészülést a nyári feladatokra az U23-as 3×3-as válogatott. Mozgalmas idõszakon van túl a csapat, mely ettõl a héttõl már teljes felállásban tud edzeni. Süle Krisztinát kértük helyzetértékelésre.
 

Az U23-as 3×3-as válogatott keretében az elõzetesen bemutatott névsorhoz képest két változás történt. Sérülés miatt Wéber Fruzsina és Török Ágnes nem tudja folytatni a csapattal. A helyükre Kováts Gabriella és Bernáth Réka érkezett. A nyolcfõs válogatott keretet mellettük Bach Boglárka, Benke Sára, Jáhni Zsófia, Radócz Fanni, Révész Boróka és Tóth Orsolya alkotja. A csapat ezen a héten mát teljes összeállításában készül a nyári feladatokra.

„Mi kicsit csonka csapat voltunk ideáig. Az elsõ héten az U20-asok nem voltak, a másodikon azok, akik az Universiadéra is készülnek. Ez az elsõ hét, amikor mindenki itt tud lenni.” – kezdte beszélgetésünk elején helyzetértékelését Süle Krisztina szövetségi kapitány, majd így folytatta:

„Sajnos Wéber Fruzsina vasárnap Achilles-ín szakadást szenvedett és így nem folytathatja a munkát velünk. Kedden meg is mûtötték. Török Ágnes sincsen a keretben krónikus sarokproblémái miatt. Az Universiadén még részt vesz a tervek szerint, de utána öthetes pihenõre kényszerül. A Nemzetek Ligáján sem tud majd a nyár folyamán a keretben lenni, így hatan maradtunk. Két játékost hívtam a helyükre. Kováts Gabriellát, aki a TF csapatát is erõsíti, illetve az MTK-ból Bernáth Rékát. Így lettünk újra nyolcan.” – összegzett a szövetségi kapitány.

Idõközben hivatalossá vált a minszki Európa Játékokra utazó keretet. Az eseményen a 3×3-as kosárlabda tornát június 21. és 24. között rendezik. A csoportkörben majd Románia, Csehország és Németország lesznek a riválisok. „Az Európa Játékokra Fruzsi kiesése miatt negyedik emberünk már nem lesz. Böröndy Vivien, Jáhni Zsófia és Benke Sára triója alkotja a csapatot, akiket Delmis Angéla kísér még rajtam kívül. Nem lesz egyszerû a torna.” – mondta Süle Krisztina, akit arról is kérdeztünk, hogy mivel lehet ellensúlyozni egy játékos hiányát. „Ennek tudatában folytatjuk a felkészülést. Mást nem tehetünk. Nyilván nem idõhúzás lesz a cél a mérkõzéseken, de megnézzük, hogy milyen kis csalafintaságokat lehet beletenni a játékba.”

Az U23-as és a felnõtt válogatott az elmúlt két fordulóban vegyes csapatokkal versenyen kívül rajthoz állt a 3×3-as Felnõtt Nõi Bajnokságág fordulóin. Az elõttünk álló hétvégén a Ludovikán is ott lesznek a válogatott keretek tagjai. A felkészülési tornák sora egy héttel késõbb pedig Moszkvában folytatódik.

„Négy csapat versenyez majd tõlünk a hétvégi bajnoki fordulóban. Elindul a felnõtt a keret a VB-re nevezett négy játékossal, illetve az Európa Játékokra készülõ három fõ” – tájékoztatta lapunkat Süle Krisztina. „Kialakítunk még Károlyi Andreával a felnõtt válogatott szövetségi kapitányával egy teljesen U23-as és egy vegyes csapatot. Tehát két négyfõs és két háromfõs csapat indul. Az U23-as válogatott szempontjából a legfontosabb, hogy a bõ keret minden tagja tud majd játszani. Egy héttel késõbb Moszkvába a két versenyzõ keret utazik, a felnõttek a Világbajnokságra, mi pedig az Európa Játékokra tervezett felállásban.”

Hirdetés