Hirdetés
USA

Két mérkőzés jön szombaton este a WNBA-ben



:

:

Hirdetés

Szombaton este és vasárnap hajnalban két mérkőzést rendeznek a WNBA-ben.

19 órától a Chicago Sky és az Indiana Fever méri össze az erejét. A Fever együttesében bokasérülése miatt Határ Bernadett továbbra sem léphet pályára. A két csapat legutóbb szerdáról csütörtökre virradóra találkozott és akkor 92-76-ra nyert a Sky. Ezzel a chicagói gárda hét mérkőzésre nyúló nyeretlenségi sorozata szakadt meg. A Fever jelenleg szintén egy hétmeccses negatív szériában van. Sőt a csapatuk az egész szezonban egyetlen sikert aratott. A Sky-nál visszatért a bokasérülése után Candace Parker. Mindössze egy mezőnykísérlete volt sikeres 18 perc alatt. Courtney Vandersloot azonban remekelt. Mivel Allie Quigley is felépült, ahogy szépen lassan teljes kerettel dolgozik a Sky, úgy várhatóan viszonylag gyorsan fognak feljebb lépdelni a jelenlegi 11. helyükről.

Hajnali 2 órától láthatjuk a Minnesota Lynx és a Los Angeles Sparks klasszikusát. A két gárda 2016-ban és 2017-ben is döntőt vívott egymással. A mérkőzéseik óriási presztízst jelentenek. A Lynx jelenleg a 10. helyet foglalja el 3 győzelemmel és 5 vereséggel, míg a Sparks a 7. pozíciót birtokolja 4/4-es mutatóval. A Sopronba érkező Napheesa Collier kiválóan szállt be, öt mérkőzésen 34.8 perc alatt 17.4 pontot átlagol. A Sparks az Ogwumike-testvérek nélkül szerepel. Nneka helyett Amanda Zahui lépett fel a kezdőbe. Erica Wheeler is nagy szerepet kap és bár 10.8 pont az átlaga, de a mérkőzései felén nem tudott kétszámjegyű pontot elérni. Mindkét csapat támadóhatékonyságát nézve a mezőny utolsó harmadához tartozik. Ugyanakkor a Sparks a harmadik legjobb védekező-csapat jelenleg a számok alapján. Ez a védekezés múltkor Washingtonban nem működött. Érdekesség, hogy a Lynx is a Washingtonnal játszott utoljára és ők is kikaptak.

Hirdetés