Hirdetés
Archivum

Két nyilatkozat



:

:

Hirdetés

Csütörtökön kezdetét vette a 2018-as bajnoki döntõ az Atomerõmû KSC Szekszárd és a Sopron Basket között. Az elsõ találkozó óta, melyen a Sopron Basket 63-53-as gyõzelmet aratott Szekszárdon, a saját klubja Facebook oldalán mindkét vezetõedzõ megosztotta gondolatait. Tanulságos nyilatkozatokat láthatunk. Az elhangzottak kiegészítéséhez egy link a mérkõzés teljes felvételéhez, mely alapján minden olvasónk maga is értékelheti a látottakat.

Zeljko Djokic (Atomerõmû KSC Szekszárd):

Roberto Iniguez (Sopron Basket):

Magyar nyelvû átirat:

“A második meccs következik. Az elsõ egy nagyon kemény összecsapás volt, talán több is ennél. Úgy gondolom, azért nyertük meg a meccset, mert kordában tartottuk magunkat. A játékosok követték a tervet, próbáltunk csak a kosárlabdára, a saját elképzeléseinkre koncentrálni, de nekik is gratulálnom kell, mert nem volt egyszerû. Megnyertük a meccset, és ennek örülök, mert végre itt vagyunk, és gyõzünk, és igazából ez a mi munkánk. Azonban valójában nagyon szomorú is vagyok. Nem vagyok boldog. Úgy gondolom, ez nem kosárlabda. Ez nem kosárlabda! Nekem edzõként ez az elsõ eset, hogy… nem is tudom, hogyan írjam le a helyzetet, de ha jelzõket kellene mondanom, akkor ronda, mocskos, már-már birkózás, és teljesen unalmas. Teljesen unalmas azoknak az embereknek, akik ezt tévében nézik, vagy a helyszínen. Nem tudom, hogy élvezheti bárki ezt a fajta kosárlabdát. Mind kosárlabdázó emberek vagyunk. Én ötven éves vagyok. Mi sportemberek vagyunk, nem pedig állatok. Mérkõzéseket nyerni nem ér meg mindent. Van egy határ. Számomra van egy határ. Ezt a határt senki nem lépheti át. Sok fiatal nézi ezeket a meccseket, sok gyerek, sok kislány, és az a példa, amit mi eléjük állítunk, nagyon rossz, és én tényleg nagyon szomorú vagyok. Én apa vagyok, és tényleg nagyon szomorú. A mérkõzés után sírtam a buszban. Sírtam, mert részt vettem ebben az egészben. Örülök, mert a játékosaim úgy jöttek le, hogy ez nem kosárlabda, ez olyan, mint a birkózás, a rögbi.

Nevezhetjük akárminek, én nem akarom más sportágakhoz hasonlítani, de talán a birkózáshoz, verekedéshez hasonlítanám. Természetesen én is elmondom a játékosaimnak, hogy keményen kell játszaniuk, de ismétlem, van egy határ, és nem ér meg mindent egy mérkõzés megnyerése. Meg kell húznunk egy határt, és úgy gondolom, azoknak az embereknek sem tetszik ez, akik ebben az országban a kosárlabdát irányítják. Ez a teljesítmény biztosan nem. Ha a kosárlabdát irányítod ebben az országban, biztos, hogy mást akarsz. Ismétlem, mi sportemberek vagyunk, ezért a dolgunkat értékek, elvek mentén kell végeznünk. Valamin pedig változtatnunk kell. A mérkõzés alatt egy játékvezetõ, a vezetõ bíró, aki egy nagyon jó játékvezetõ, már több meccsen is fújt nekünk, tényleg nagyon jó bíró, azt mondta nekem: Ez egy szar. Hogy mondhat ilyet egy játékvezetõ egy mérkõzésre? Ez viszont tényleg egy szar volt. Egy kupac szar. Extra nyomást helyeztek rájuk, kinyírták õket, az összes ember, és számomra ez mocskos. Ismétlem, ez nem kosárlabda. Rengeteg ember nézi ezeket a meccseken élõben, vagy tévében, és rengeteg fiatal. Ha a kosárlabdát irányító emberek ebben az országban továbbra is újra és újra engedni fogják ezt a hozzáállást, ezt a viselkedést, ezt a fajta játékot, akkor én nem akarok tovább itt lenni. Nem akarok ennek a részese lenni. Akkor inkább hazamegyek, és pihenek, együtt leszek a családommal. Nagyon rosszul érzem magam. Spanyolországban voltam férfi csapattal, sok évig profi játékos is voltam, voltam Törökországban, Oroszországban, a Ros Casares-nél, Gironában, most pedig Montenegróban rengeteg szurkolóval, irányítottam, edzõsködtem meccseken a Fenerbahce-nél, a Galatasaray ellen ötvenezer ember elõtt, remek hangulatban, e még soha nem voltam ilyen helyzetben.

Van egy határ. Van egy határ. Szóval hogyan érthetném meg ezt? Ezután a meccs után, amikor visszanéztem három-négy alkalommal, azt kérdeztem, ez most tényleg a valóság? És egy ilyen meccs után ezeket az embereket kell hallgatnom, ahogy a bírók miatt panaszkodnak? Azt mondják, hogy a bírók miatt nem tudnak rendesen játszani? Azt mondják, a bírók miatt nem tudnak visszajönni a meccsbe? Most szórakoznak velem? Most tényleg, szórakoznak velem? Azt hiszik, hogy én hülye vagyok? Azt hiszik, hogy mi itt mind hülyék vagyunk? Nekünk meg ezeket az embereket támogatnunk kéne? Meg kéne értenünk ezeket az embereket? A meccs után a játékvezetõkrõl beszélnek? Két nappal a meccs után? Kinyírták a bírókat! A játékvezetõk azért akarják befejezni a meccset, mert tök kényelmetlenül érzik magukat! Ez nem egy kosárlabdacsapat! Van egy kérdésem: Én gyõztes típus vagyok, szeretek gyõzni, mindennél jobban. Tényleg. Ha a fiammal kártyázom, és veszítek, ideges leszek. Szeretek gyõzni. Azonban amikor elvesztettem a Magyar Kupát, emlékszel akár csak egy szavamra is a bírókról? Emlékszel akár csak egy szavamra is a bírókról? Nem! Én magamról beszéltem, a saját játékosaimról, az én klubomról, az én csapatomról. Azt mondtam, ez egy nagy tapasztalat. A vereség a legjobb tanítómester. Én magamat kritizáltam, mert mindig fejlõdnünk kell. Szóval ha ezen az úton haladunk, hidd el nekem, ez nem a jó irány. Ez teljesen rossz irány. Kinyírjuk a kosárlabdát, a sportot, azokat a fiatalokat, akik követik, hogy mi történik itt. Természetesen szeretnénk megnyerni ezt a rájátszást. Megpróbáljuk a legjobb kosárlabdát játszani támadásban és védekezésben, de ha ez, ami most megy, folytatódni fog, és senki nem állítja ezt meg, és senki nem támogatja a játékvezetõket, hogy az elsõ másodperctõl kezdve szabjanak ennek gátat, el fogok menni. Nem akarok itt lenni, nem akarok ebben részt venni. Számomra ez nagyon szomorú. Nem akarok ebben részt venni.

Tudom, hogy vannak szurkolók, vannak emberek, jó emberek, de azt nem tudom elfogadni, és a mérkõzés után sem tudtam elfogadni, hogy az emberek két napig a bírókról beszéljenek. Ami a pályán történik, oda is tartozik, de ha egy meccsnek vége, akkor végleg vége. Onnantól kezdve csak a következõ meccsre gondolhatunk. Nem kényszeríthetsz mindenkit arra, hogy a következõ meccset megnyerd, hogy mindenkirõl csak panaszkodjon, hogy megnyerd a következõ meccset. Nem vagyunk állatok! Nem vagyunk állatok! Legalábbis én nem. Én próbálok ember maradni az edzõség elõtt. Úgy gondolom, hogy ez a viselkedés, ez a hozzáállás azért van, mivel õk õrülten motiváltak, õrülten egoisták, ezért szerintem valakinek el kell gondolkodnia. Valakinek újra kell gondolnia, mi is történik itt.”

Hirdetés