:
:
Pénteken rendezték az Euroliga negyeddöntõinek második mérkõzéseit. Két párharc lezárult, míg két párharcban sorsdöntõ harmadik meccset rendeznek szerdán. Következzen teljes összefoglalónk a játéknapról.
Perfumerías Avenida Salamanca – Fenerbahçe 76-66 (24-12, 19-16, 23-17, 10-21)
Az Euroliga negyeddöntõjének második mérkõzésén a Salamanca kiemelkedõ formában játszva 76-66-ra múlta felül a Fenerbahce együttesét és kiegyenlítet. A két csapat szerdán Isztambulban vív sorsdöntõ meccset.
Összességében egyoldalú találkozót láthatott a telt háznyi fanatikus salamancai publikum. A mérkõzés 2-2-ig alakult szorosan. Az elsõ negyed végén már kétszer annyi pontja volt 24-12-nél a Salamancának, mint a Fener-nek. A második szakaszban a 17 pontot is elérte a különbség a felek között. A félidõben pedig 43-28 állt az eredményjelzõn.
A harmadik negyedben 62-39-nél 23 ponttal is vezetett a Salamanca. Kiemelkedõ egyéni teljesítményeket láthattunk spanyol részrõl, Jelena Milovanovic végül 22 pontig jutott. Erika de Souza pedig 13 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplát ért el. Mivel a Fenerbahce rendkívül gyengén dobott és több eladott labdájuk volt, mint a hazaiaknak, így nem ígért szoros csatát záró szakasz. Az utolsó 10 percnek 66-45-rõl futottak neki a csapatok. A török gárda ugyan megfelezte a hátrányát ebben a periódusban, de ez csak arra volt jó, hogy a kiütéses vereséget elkerülje.
A Salamanca a játék minden elemében jobbnak bizonyult riválisánál. Ha a Fenerbahce komolyan gondolja az Euroliga-gyõzelmet Candace Parker érkezésével, akkor ennél jóval harciasabb és nem utolsó sorban jóval pontosabb játékra lesz szüksége.
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc állása 1-1.
Statisztika
Famila Schio – UMMC Jekatyerinburg 67-102 (14-27, 19-29, 14-24, 20-22)
Az UMMC Jekatyerinburg másodszor is kiütötte a Famila Schio gárdáját és ezzel 2-0-ra nyerte az Euroliga negyeddöntõ párharcot. A Final Four-ban a címvédésért küzdhet az orosz sztárcsapat.
A két csapat között klasszis különbség van, így az olaszoktól már egy arányaiban szorosabb eredmény is bravúr lett volna hazai pályán. A Jekatyerinburg az elsõ szakasz végén 27-14-re vezetett. A második negyedet 7-0-val indította a Schio, de 27-21-nél közelebb nem kerültek. A nagyszünetben már 56-33 állt az eredményjelzõn.
A második félidõben is folytatódott a pontgazdag játék. A Jekatyerinburg mezõnybõl közel 60%-al dobott, 43-29-re nyerték a lepattanócsatát és a záró szakasz már-már gálába hajló megoldásai közepette végül 26 (!) gólpassznál álltak meg. Az olasz közönség vastapsa közepette zárult a találkozó, az idei Schio-nak ugyanis már a negyeddöntõ is hatalmas sikert jelentett. A gyõztes csapatban Diana Taurasi 26, Brittney Griner 19 ponttal zárt.
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc végeredménye 2-0 az UMMC Jekatyerinburg javára.
Statisztika
Tango Bourges Basket – Dinamo Kurszk 92-104 (22-21, 24-24, 28-33, 18-26)
A Dinamo Kurszk nagy csatában 104-92-es gyõzelmet aratott a Bourges otthonában. Az orosz csapat ezzel 2-0-ra nyerte az Euroliga negyeddöntõ párharcot és készülhet a Final Four küzdelmeire.
A két gárda keddi találkozóján meglepetésre szinte végig volt gyõzelmi esélye a Bourges-nak. A francia csapat arra készült, hogy ezt a jó teljesítményt folytatva hazai közönség elõtt kivívja a harmadik meccs jogát. Az elsõ negyedben 6 ponttal is vezettek és végül 10 perc után mindössze 22-21-es bourges-i elõnyt regisztrálhattunk. A második negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A félidõben 46-45-re ment a hazai gárda.
A harmadik etapban 52-51 után a 33 pontos Angel McCoughtry és a 27 pontos Nneka Ogwumike vezérletével fordított a Kurszk. Ahogy a lenti statisztikai lap is jól mutatja, igazi dobópárbaj alakult ki. A Bourges már nem tudta visszavenni a vezetést, de sokáig 4-6 pont között mozgott a differencia. A záró szakasznak 78-74-rõl futottak neki a csapatok. A kulcspillanat 92-86-nál jött el, ahol lett volna labdája 4 perccel a lefújás elõtt még közelebb kerülni a Bourges-nak. Ezzel nem éltek, majd kaptak egy triplát és 95-86 után a hajrát kézben tartotta a Kurszk.
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc végeredménye 2-0 a Dinamo Kurszk javára.
Statisztika
ZVVZ USK Praha – Nagyezsda Orenburg 64-55 (20-13, 18-18, 14-13, 12-11)
Az USK Praha 64-55-re legyõzte a Nagyezsda Orenburgot az Euroliga negyeddöntõjének második meccsén és ezzel kiegyenlítette a párharcot. Szerdán sorsdöntõ harmadik meccs jön Oroszországban.
A prágaiak a negyeddöntõk egyik legnagyobb meglepetését okozták azzal – saját szempontjukból igencsak negatív értelemben -, hogy nem tudták még megszorongatni sem az orosz együttest. Ezúttal azonban extrán kezdtek Natalia Hejkova tanítványai és 13-2-re elléptek az elsõ percekben. Az USK Praha végig vezetett a találkozón, egy pillanatig nem tudott fordítani a folytatásban az Orenburg. Az elsõ etap végén 20-13 állt az eredményjelzõn. A második negyedben 31-29-nél volt egy felzárkózása Roberto Iniguez gárdájának. Egyenlíteni azonban nem tudtak, a félidõben már ismét 38-31 állt az eredményjelzõn.
A harmadik negyedben is akadt egy felzárkózása az Orenburgnak. Ekkor egészen 40-38-ra közelítették meg a riválisukat, de erre 12-0-val válaszolt a sorozat 2015-ös gyõztese. Végül 52-44-rõl futottak neki a felek az utolsó 10 percnek. Ebben a periódusban már 14 egységgel is vezetett az USK Praha. Az utolsó percekben már nem volt kérdés a gyõztes kiléte. A prágaiak 64-55-ös sikere alkalmával Sonja Petrovic 18, Candice Dupree 16 ponttal zárt.
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc állása 1-1.
Statisztika
