Hirdetés
Magyarország

Két szekszárdi játékos az Euroliga „év fiatalja” jelöltjei között



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Ahogy arról nagy terjedelemben beszámoltunk, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) elindította a 2022/2023-as női Euroliga szezon egyéni díjazottjairól a közönségszavazást. Az „év fiatalja” kategóriában, ahol a legjobb 2002. január 1. után született Euroliga játékosok szerepelnek, két feltörekvő szekszárdi fiatalt is találunk, Miklós Melindát és Boros Julcsit. Velük beszélgettünk a rangos kiemelésről.

Miklós Melinda egyedüliként a szekszárdi csapatból mind a 14 csoportmérkőzésen pályára lépett. Ezeken átlagban 23 percet játszott: 4.3 pont, 2.3 lepattanó, illetve 2.6 gólpassz szerepel a statisztikai lapján.

„Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ki leszek emelve, de nagyon örültem neki.” – fogalmazott lapunknak Miklós Melinda. „Az Euroliga kapcsán el kell mondani, hogy ez volt a második évünk és tudtunk itthon jó meccseket játszani. Három győzelmet szereztünk, ami minden nehézség ellenére fontos előrelépés. Ismét sokat tanultunk és szerintem jobban is teljesítettünk idén ebben a mezőnyben.”

Fotó: FIBA.Basketball

Egy teljes évadot érdemes elemezni, nem szabad egy-egy meccset kiemelni. Ugyanakkor Miklós Melinda szezonját nézve el kell mondani, hogy a Polkowice elleni hazai találkozón 17 pontot ért el. A duplákat tekintve nem hibázott dobást, mind az öt kísérlete célt ért.

„Egyéni oldalról azt éreztem, hogy több helyzetben bátrabban játszottam, magamra tudtam vállalni kiélezett szituációkat. Voltak nekem is jobb és rosszabb meccseim, de sokat számított az Euroliga. Tanultam, fejlődtem és megtapasztaltam milyen szinten állnak mások, amit majd tudok hasznosítani a jövőben.” – tette hozzá a szekszárdiak saját nevelésű játékosa, aki 2003-as születésűként a tavalyival együtt összesen már 29 Euroliga találkozón szerepelt. Ez egy egyedülálló lehetőség a profi karrier megalapozására.

„Nálam idősebbek közül sokaknak egyáltalán nem volt lehetőségük a pályafutásuk során Euroligát játszani. Nagy dolognak tartom, hogy ennyi meccset le tudtam játszani ilyen szinten és ilyen játékosok ellen. Talán még nem is tudatosult bennem, hogy ez mit jelen és mekkora lehetőség.” – mondta Miklós Melinda, majd hozzátette: „Minden szinten lehet még fejlődni. Rutint kell szerezni, támadásban és védekezésben is van lehetőség a feljebb lépésre. Olyan sztárjátékosok ellen, akikkel találkoztunk az Euroligában, még jobban kijönnek a hibáink egyénileg és csapatszinten is.”

Fotó: FIBA.Basketball

Boros Julcsi egy makacs sérülés miatt mindössze hét találkozón lépett pályára. Éppen a közelmúltban tért vissza hosszú kihagyás után, melyről egy riportot készítettünk vele. Ez IDE KATTINTVA olvasható. Visszatérve az Euroligára, a hét találkozón 15.4 perc alatt 3.7 pont és 1.6 gólpassz volt az átlaga.

„Nagyon örültem ennek az elismerésnek. Jó lett volna több meccset játszani, sajnos a sérülésem miatt ez most így alakult. Pozitívan tekintek vissza arra az időszakra, amikor tudtam az Euroliga meccseken szerepelni. Nyilván egészen más közeg és szint, mint bármi, amit előtte tapasztaltam. Örültem a bemutatkozásnak. Próbáltam minden percét úgy megélni, hogy tudjak tanulni és fejlődni.” – hangsúlyozta lapunknak Boros Julcsi, aki a BEAC-tól érkezett Szekszárdra és az első nemzetközi tétmeccseit vívta klubszinten.

„Az iram sokkal nagyobb, mint akár a magyar bajnokságban. A keménység, az agresszivitás szükségességét is megtapasztaltam. Talán ezek a területek, ahol a legtöbbet tanultam. Remélem, hogy ez csak a kezdet és még jó sok évet eltölthetek a nemzetközi porondon, sok-sok évet játszhatok akár az Euroligában is. Ez lenne a célom.” – fogalmazott Boros Julcsi.

Nincs vége a szezonnak. Az Atomerőmű KSC Szekszárd kedden kezdi a bajnoki rájátszást. A negyeddöntőben az NKA Universitas PEAC lesz a rivális. Az első és szükség esetén a harmadik találkozót rendezik Pécsett. A szekszárdiak a párharcban majd pénteken játszanak hazai pályán.

„Elindultunk egy jó irányba és igyekszünk megszokni ezt a mostani felállást. Nem lesz egyszerű feladat az idei rájátszás, főleg, hogy idegenben kezdünk. Jelenleg egy meccsen belül is hullámzó a játékunk, de ezt szeretnénk kiküszöbölni a folytatásban. Hosszú még a szezon, bármi történhet. Szeretnénk minél több győzelmet szerezni, de most az elsődleges, hogy kivívjuk a legjobb négy közé jutást.” – mondta Miklós Melinda.

SZAVAZÁS A FIBA FELÜLETEIN ITT ÉRHETŐ EL

Hirdetés