Két tábor margójára – interjú Kányási Verával

Júliusban nagy sikerű tábort rendezett Aho Nina és Kányási Vera. A szemléletformáló Flow Camp után a lányok a felnőtt válogatott egyhetes lakiteleki összetartásán folytatták a munkát. Mindkét esemény hátteréről, a mentális kihívásokról, a motivációról, a világbajnoki felkészülésről beszélgettünk Kányási Verával.

Immár második alkalommal rendeztétek meg Aho Ninával a Flow Campet, amelynek előkészületeiről lapunkban is részletesen írtunk. Vágjunk a közepébe: hogyan sikerült az idei táborotok?

Fantasztikusan! Úgy gondolom, kimaxoltuk, amit csak lehetett. Ninával igyekeztünk tényleg a szívünket-lelkünket beleadni, és szerintem ez maradéktalanul sikerült is. A felépítés a tavalyihoz hasonlóan alakult: minden nap tartottunk egy kosáredzést, az utolsó napot pedig egy 3×3-as tornával zártuk.

Mindemellett rengeteg olyan programmal készültünk, amelyek testi-lelki feltöltődést és mentális eszközöket adtak a lányoknak. Volt jóga, pilates, táplálékkiegészítős- és motivációs előadás, hangtálterápia, éjszakai csillagles a Tisza-tavon, napi szintű strandolás, kézműveskedés. Lelik Réka is meglátogatott minket, a vele közös programnak óriási sikere volt, de mellette az összes meghívott vendégünk fantasztikus élményt hozott a lányok számára.

Esténként együtt készítettük az ételt, bográcsoztunk, nyársaltunk. Reggeltől estig egyetlen másodperc megállásunk sem volt, de hihetetlenül tartalmasra sikerült a hét. Bárki, aki ott volt, érezhette a tábor különleges varázsát és a remek hangulatot.

Ezen a ponton szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a segítőinknek is! Nem csupán ketten voltunk, egy egész stáb állt mögöttünk, és mindenki maximálisan beletette a magáét – nélkülük nem lett volna az igazi. Az is sokat számított, hogy a gyerekek többféle karakterhez tudtak kapcsolódni. Nagyon hálásak vagyunk a stáb minden tagjának!

Talán az a legérdekesebb kérdés, hogy mennyire voltak nyitottak a lányok arra a picit rendhagyóbb szemléletre, amit képviselni próbáltok? Vették a lapot?

Abszolút. Ahogy tavaly, úgy most is kellett egy kis idő az elején, amíg feloldódtak, de idén sokkal hamarabb és bátrabban álltak bele az őket foglalkoztató témákba. Érezték, hogy itt nyugodtan elengedhetik magukat. Számunkra is remek visszacsatolás, hogy sikerült egy olyan biztonságos közeget teremtenünk, ahol mertek nyitni felénk.

Mi is igyekeztünk megadni ehhez az alapot: volt például egy dobozunk, amelybe egész nap bedobálhatták a kérdéseiket. Este aztán összeültünk, átbeszéltük, mi foglalkoztatja őket, és megosztottuk velük, hogy mi miként megyünk keresztül hasonló helyzeteken. Azzal, hogy mi is megnyíltunk előttük, megadtuk nekik a teret, hogy ők is megtegyék ugyanezt.

Ami ebből publikus, mik azok a témák, amik igazán izgatják a táborotokba jelentkező fiatalokat?

Konkrétumokat nem szeretnék elárulni, de rengeteg kérdés érkezett a mi mindennapjainkkal kapcsolatban – például, hogy miként éljük meg és hogyan kezeljük a különböző helyzeteket –, illetve a saját életükkel, problémáikkal kapcsolatban is. Nagyon széles skálán mozogtak a témák, de pont ez volt a lényeg: bármi is jutott eszükbe, azt mindenféle sallang nélkül bedobhatták, mi pedig álltunk elébe.

Ezek a beszélgetések jelentették a nap legkülönlegesebb lezárását. Nálunk napközben le kell adni a telefonokat, és azokat csak este kapják vissza a lányok. Sokszor előfordult, hogy az esti program után a készülékek már nem is érdekelték őket; inkább ott maradtak, és még órákig beszélgettünk. Ez mindennél jobban bizonyítja, hogy valóban foglalkoztatják őket ezek a kérdések.

Lezárult a tábor, te pedig egy éles váltással becsatlakoztál egy másikba: a válogatottnál elkezdődött egy rendhagyó, úgynevezett „felhozó hét”. Hogyan élted meg ezt a pár napot Lakiteleken?

Hasznosnak találtam, szükség is volt rá, és kifejezetten jól sült el. Elég hosszú idő telt el a bajnokság vége óta, ezért a játékosok nagyon eltérő fizikai állapotban érkeztek, hiszen más-más munkát végeztek el az elmúlt hetekben. Volt, aki többet pihent, akadt, aki egyéni képzéseken vett részt, más 3×3-azott, és olyan is, aki sérülésből lábadozott.

Az edzői stábnak is fontos látnia, ki hol tart, nekünk pedig remek lehetőséget adott arra, hogy újra belekóstoljunk abba, ami az elkövetkező egy hónapban vár ránk. Kiváló alapozás volt, én rendkívül pozitívan éltem meg. Természetesen nem azon volt a hangsúly, hogy azonnal százszázalékos munkába kezdjünk, de összességében ez egy nagyon okos húzás volt.

Mennyire van már a levegőben a világbajnokság szele?

Ott van mindenkinek a fejében, aki becsatlakozik egy ilyen felkészülésbe, de úgy gondolom, hogy majd most hétfőtől kerül igazán a fókuszba. Lépésről lépésre kell haladnunk; főleg az első két hétben kell megalapoznunk azt a pontos és precíz munkát, amely elengedhetetlen a világbajnoki szerepléshez. Szóval ott motoszkál a gondolatainkban, de egyelőre a kemény edzéseken van a hangsúly.

Voltak olyan játékosok is a keretben, akik korábban kevesebb szerepet kaptak a felnőtt válogatottban. Milyen volt a kémia, mik az első benyomásaid?

Remek volt a kémia! Képviseltették magukat a fiatalabbak, de ott voltak a rutinosabb, a válogatottban már többször bizonyító játékosok is. Ez egy kiváló közeg, a mag már hosszú évek óta együtt dolgozik. Bárki is lép be az öltözőbe, zökkenőmentesen tud csatlakozni ehhez a pozitív energiához. A hangulatot nagyon jónak éreztem, és mindenki hozzáállása maximálisan profi volt.

Továbbra is azt tartom – és erről Kiss Virággal is beszélgettünk –, hogy talán a legnagyobb feladat megtalálni az egészséges egyensúlyt. Ez a torna papíron talán kisebb nyomás, mint a soproni olimpiai vagy az isztambuli világbajnoki selejtező volt. Az elvárások is mások. Úgymond „nincs veszítenivaló”, de véletlenül sem szabad abba a hibába esni, hogy ezt csupán jutalomjátéknak kommunikáljuk, mert az könnyen visszaüthet, és elveszhet a fókusz.

Ezzel maradéktalanul egyetértek. Szerintem az a helyes hozzáállás, ha tudatosítjuk: ezt a lehetőséget kiharcoltuk, sokat dolgoztunk érte, így megérdemeljük, hogy ott legyünk. Rengeteg mindenen ment már keresztül ez a csapat, és ez egy újabb fontos lépcsőfok a számunkra.

Boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk rajta, de határozott céljaink vannak, nem elégszünk meg pusztán a jelenléttel. Ahogy Virág is mondta: el kell hinnünk magunkról, hogy ott a helyünk, és igenis meg akarjuk mutatni, mennyit fejlődtünk az elmúlt évek során. Nem véletlenül jutottunk el idáig.

A magyar válogatottba ugyan még várjuk Juhász Dorkát a tengerentúlról, de a csapatunk európai bázisra épül. Sok berlini résztvevő válogatott irigykedhet, hogy mi egy teljes hónapot együtt tölthetünk a felkészülés során.

Valóban ritka ez a lehetőség, főleg, ha megnézem a többi csapat felkészülési programját. Ugyanakkor tartom magam ahhoz, hogy nekünk kizárólag a saját dolgunkkal szabad foglalkoznunk. Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ennyi időnk van a közös munkára, és az is hatalmas előny, hogy évek óta ismerjük egymást. Ennek ellenére minden egyes összetartás alkalmával egy új csapat formálódik.

Dorka a WNBA miatt értelemszerűen csak később tud csatlakozni, de rajta kívül mindenkinek lesz bőven ideje összecsiszolódni, ő pedig a profizmusának köszönhetően zökkenőmentesen beilleszkedik majd. Igyekszünk úgy beletenni a munkát a mindennapokba, hogy annak a pályán valóban meglegyen a gyümölcse.

Természetesen erről elsősorban az edzői stáb tudna részletesen nyilatkozni, de kíváncsi vagyok játékosként mire számítasz, inkább új taktikai elemeket próbáltok ki, vagy a már meglévő rendszert csiszoljátok tökéletesre?

Szerintem a kettő ötvözetére. Szükségünk van egy stabil alapra, amire biztonsággal támaszkodhatunk. Ezt úgy kell kialakítani, hogy kiaknázzuk a játékosok egyéni erősségeit, és ezekre építve csapatszinten is minél erősebbek legyünk. Ugyanakkor biztosan lesznek olyan új elemek is, amelyeket a stáb vezet be annak érdekében, hogy meg tudjuk lepni az ellenfeleket. Meggyőződésem, hogy megtalálják majd a tökéletes egyensúlyt a kettő között.

Végezetül egy személyesebb kérdés: nem volt könnyű éved, hogyan érzed magad most fizikálisan és mentálisan?

Köszönöm az érdeklődést, szerencsére nagyon jól! A tavalyi szezonban sajnos hátráltatott néhány sérülés, de a bajnokság végére, az elődöntőkre és a döntőre már fizikálisan teljesen rendbe jöttem. Aztán mire igazán belelendültem a játékba, véget is ért az idény – pedig maradt még bennem energia, szívesen játszottam volna tovább! Utólag viszont ez sem baj, mert így ki tudtam pihenni az évet, és volt időm, illetve energiám arra, hogy a nyáron egyénileg is sokat dolgozzak. Abszolút jó formában érzem magam, bár a meccsek ritmusába persze vissza kell még rázódnom. Összességében azonban kijelenthetem, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan nagyon is rendben vagyok.