Kezdődik a 2023-as Európa-bajnokság selejtező-sorozata – Székely Norbertet kérdeztük
:
:

Fotó: FIBA.Basketball
November 11-én Spanyolországgal, majd 14-én Izlanddal mérkőzik a magyar válogatott a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjének első két fordulójában. A válogatott összetartásának kezdete előtt Székely Norbert, szövetségi kapitánnyal beszélgettünk a várakozásairól.
Múlt héten lett nyilvános a 15 fős keret. Akkor Dubei Debóra és Weninger Virág sérülése került kiemelésre. Rajtuk kívül a terveidnek, elképzeléseidnek megfelelően alakult a keret kialakítása?
Vannak játékosok, mint Czukor Dalma, Kiss Angelika, Pusztai Petra, Tóth Franka, akik jelen pillanatban hiányoznak, de hosszú távon is számítunk rájuk. Zele Dorináról sem szeretnénk lemondani, de most novemberben ő sem lesz velünk. Eljött az a pillanat, amikor a fiatal a fiatalt fogja kiszorítani. A teljesítmény az, amelyik dönt az aktuális pillanatban. Sajnálom azokat, akik nincsenek ott ilyen vagy olyan okok miatt, de most jelen pillanatban ezt tartjuk a legerősebb női válogatottnak.
Februárban zárult az előző selejtező-sorozat, majd egy fiatal kerettel dolgoztál májusban. Azokhoz képest, most milyen karakterű csapat formálódott?
Ez egy folyamat. Kicsit messziről kell kezdenem, mert ez a keret megint egy kicsit fiatalabb, más stílust képvisel, nagy mértékben alapoz a lendületre, a fiatalosságra. Próbáltunk hangsúlyt fektetni a fizikalitásra azért, mert tudjuk azt, hogy a spanyol kosárlabda milyen elképesztően agresszív, fizikális. Ebbe az irányba tettünk lépéseket, mindezt úgy, hogy közben az értékeinket ne felejtsük el.
Ahonnan indultam, hogy a fiatalitás egy folyamat, egy állandóan visszatérő helyzet, úgy igaz ez az értékek megbecsülésére, megtartására. Mondhatom Határ Bernadettet, Raksányi Krisztinát, Studer Ágit, akik tősgyökeresek ebben a csapatban.
A 15 fős keretet nézve 14 játékos Euroliga vagy Európa Kupa csapatban szerepel. Kiemelkedő ez az arány európai viszonylatban is. Természetesen mindenki más-más szerepet tölt be a klubjában, de ebből profitálhat a válogatott?
Abszolút, nagyon remélem, az már rövid távon is érezteti hatását, hogy a felelősséget nemzetközi szinten is megkapják ezek a játékosok. Hosszú távon pedig nagyon komoly előnyt jelent a válogatottnak.
Onnan indultunk évekkel ezelőtt, hogy egy vagy két csapat szerepelt nemzetközi porondon. Ez a mostani hat a csoda kategória. Ha ez így marad, ki tudjuk harcolni a két Euroligás helyet és mellette megőrizzük négy Európa Kupás pozíciónkat, az egy olyan széles spektrumot nyit a játékosainknak arra, hogy nemzetközi mérkőzéseket tudjak lejátszani, amiből profitálhat a válogatott is.

Fotó: FIBA.Basketball
Mennyire lehet a nemzetközi számokat, statisztikákat – mondhatom példának az idei őszről Sopronból Határ Bernadett vagy Varga Alíz játékát – átfordítani a válogatottra? Attól mindig óva szoktuk inteni a szurkolókat, hogy nem lehet ezt egy az egyben megfeleltetni.
Ez egy egészen más kávéház, ha fogalmazhatok így. Itt pillanatok alatt kell nagyon komoly teljesítményt nyújtani egy olyan közegben, ami nem feltétlenül a megszokott közege a játékosnak. Hiába vagyunk együtt egy évben három-négy hetet. Nem elég arra, hogy mindenféle játék-kapcsolatot kiépítsünk, hogy minden helyzetben le tudjuk tesztelni a játékosokat.
Éves szinten ez a három-négy hét kevés arra, hogy olyan formában meg tudjuk mindenkinek a lehetőséget adni és a helyét megtaláljuk, amiben a lehető legjobban tudja kamatoztatni a tehetségét. Egyszerűen nincs idő rá. A válogatott egy rohanás, maximum öt-hat edzés és abból kell úgy csapatot csinálni, hogy megtaláljuk a legideálisabb embereket, játék-kapcsolatokat, taktikát. Nincs erre annyi lehetőség, mint például egy klubnál, ahol nyolc-tíz hónapot töltenek együtt.
Emellett azt mindenképpen fontos hozzátenni, hogy a magyar klubokban jó külföldieket foglalkoztatnak, akik viszik hátán a csapatukat és ez felértékeli a magyar játékosokat is.
Térjünk át a Spanyolország elleni szekszárdi mérkőzésre. Hol látod a spanyolok fogható pontját?
Sehol és mindenhol. A spanyol kosárlabda rendkívül bő utánpótlással rendelkezik, mely ontja magából a tehetségeket. Az elmúlt 10 évben nyolc alkalommal nyertek U20-as Európa-bajnokságot. Ez brutális és ebből mindig jönnek ki új játékosok. A centerpozíciót tartom annak, ahol nagy nyomás alatt tudjuk őket tartani. Ha ezt okosan a saját javunkra tudjuk forgatni, akkor ott lehet előnyünk.
A mezőnypozícióban nincsen már Laiai Palau és megsérült Cristina Ouviña. A kettőjük hiánya új lehetőséget ad a spanyol fiataloknak, akik brutálisan jók. Akármelyikük fog pályára lépni, nekünk komoly fejtörést fog okozni. A centerpozícióval kell úgy gazdálkodni, hogy ott tényleg tudjunk viszonylag nagyobb előnyt kiharcolni.
Kíváncsi vagyok, hogy belülről miként látod? Én jobban örültem volna egy kapitányváltás nélküli idősebb spanyol csapatnak. Lehet, hogy nevekben “nagyobbak” lettek volna, de akkora a verseny náluk, hogy az újaknak óriási bizonyítási vágyuk lesz az első meccsen.
Egyetértek. Én is azt gondolom, hogy ez nekünk nem feltétlenül lesz jó. Miguel Mendez személyében nagyon felkészült, tapasztalt edző veszi át Lucas Mondelo helyét és tudja mit akar ezzel a kerettel. Jól ismeri a játékosokat, hiszen U20-as edzőként is megmérettette magát nemzetközi porondon. Sok fiatal közül nem látjuk, hogy ki fog tevőlegesen hozzátenni és így gyakorlatilag mindenkire készülni kell.
Kevesebb szó esik az izlandi mérkőzésről. Az inkább a fejekben dőlhet el, igaz?
Így van. Több variációval készülünk. Nem szeretnék belemenni abba, hogy mik vannak a mi fejünkben azzal kapcsolatban, hogy milyen felállásban utazunk ki. Elsősorban a csütörtöki mérkőzés után – ha így, ha úgy szereplünk – a lelkekre, a szívekre, a fejekre kell hatni. Nem elsősorban arra, hogy abban a két napban kosárlabdában lépjünk előre.
Visszakanyarodva a spanyol mérkőzésre, a lebonyolítás miatt nagyon fontos, hogy bármilyen előjellel is, de a különbséget végig figyelni kell.
A győzelem világra szóló szenzáció és a totális bravúr kategória lenne. Nem, hogy mi vagyunk az esélyesek, hanem az elmúlt 20 év tapasztalata azt mutatja, a magyar kosárlabda le van maradva a spanyoltól. Ha ezt a mérkőzést megnyerjük, ez akkor igaz lesz.
Ugyanakkor minden pont számít. Több taktikai variáció van a fejembe azzal kapcsolatban: hogyan megyünk neki ennek a mérkőzésnek. Erről nem beszélnék, de arról mindenképpen, hogy minden egyes labdának jelentősége lesz, ha 20 ponttal vezetünk vagy ha 20 ponttal vesztésre állunk, akkor is.
Beindult a szezon. Az eddig lejátszott hét bajnoki forduló mellett az Euroligában a szekszárdi játékosoknak hét, a soproniaknak öt mérkőzés van a lábukban, az Európa Kupában szereplők szintén négy-hat meccset vívtak pluszban. November elejéhez képest ezen a téren jól áll a mezőny.
Egyértelmű és ez általában pozitív. Én is nagyon remélem, hogy a pozitív végén leszünk mi is ennek a folyamatnak. Ilyenkor egy játékos a válogatottba érkezve motivációt kap és a fizikai fáradtságot ezzel a mentális változással ellensúlyozni tudja. Általában igaz az, hogy friss és jól motivált játékosokkal szoktam találkozni attól függetlenül, hogy a szezon melyik részében vagyunk.
Zárásul, két év után vív ismét hazai közönség előtt tétmérkőzést a magyar válogatott. Többször elmondtad, hogy nagyon bízol a szekszárdi szurkolók segítségében.
Óriási szükség lesz rájuk, nem véletlen, hogy ez a mérkőzés Szekszárdon lesz. Nagyon komoly atmoszférát tudnak teremteni a szurkolók. Többször jártam ott ebben az évben is, az elmúlt évben is és remélem, hogy hasonlóan pozitív fogadtatásban lesz része a válogatottnak, mint a klubcsapatnak. Óriási esemény ez a mérkőzés Szekszárd városának és a magyar válogatottnak is, hogy ott játszhat.

Fotó: FIBA.Basketball
