Hirdetés
Archivum

Kezdõdik a 3×3-as U18-as Világbajnokság



:

:

Hirdetés

Már csak pár óra és magyar idõ szerint szerdán 10 óra 10 perckor Izrael ellen megkezdi szereplését a 3×3-as U18-as leány válogatottunk a korosztályos Világbajnokságon Asztanában.

Földi Attilával a válogatott szakvezetõjével a napokban közöltünk hosszabb interjút, mely IDE KATTINTVA olvasható. Az ebben elhangzottakhoz hozzátenni nem lehet így a torna kezdete elõtt. A csapat felkészülése megfelelõen sikerült, az elõzetes információk alapján pedig a csoportunk megfelel annak, amivel egy világversenyen számolni lehet. Nem nevezhetõ kiemelkedõen erõsnek, de könnyûnek sem tekinthetjük. Az „A” jelû ötösben Izrael, Németország, Csehország és Venezuela lesznek a riválisok.

Izrael ellen kezdünk, ezt a találkozót a FIBA honlapja külön is kiemelte, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy jelen pillanatban még mindenki a tavalyi eredményekbõl kiindulva igyekszik esélyt latolgatni. Izrael válogatottja pedig a magyar lányokhoz hasonlóan igazán remek nyarat futott 2015-ben, mindkét világversenyen a legjobb négy közé jutott. Az augusztusi Eb-keretükbõl ketten vannak itt most is. A nyitó nap második magyar érdekeltségû mérkõzésén Németország lesz az ellenfelünk, akiknek a magasságát emeli ki minden beharangozó. Egy 188 cm és egy 185 cm magas játékosuk is van.

A tavalyi két nagy tornával ellentétben a lebonyolítás másként alakul. A FIBA ezúttal 5 napra nyújtotta a VB programját, ami a résztvevõknek két pihenõnapot eredményez. A nyitó napot követõen ugyanis legközelebb pénteken lépnek pályára Földi Attila tanítványai. Ekkor a hagyományosan erõs csehek ellen kezdünk. A csapatukkal, melyben három VB-résztvevõ szerepelt, a felkészülés alatt Brnóban is találkoztunk és legyõztük õket, majd a kicsit ismeretlenebb Venezuela lesz az ellenfél. A nevezési lap alapján a dél-amerikaiak egy alacsonyabb csapattal vesznek részt a tornán és akad egy játékosuk, aki tavaly Debrecenben is ott volt.

A csoportból az elsõ két helyezett jut tovább a negyeddöntõbe. Az egyenes kieséses szakasz mérkõzéseit vasárnap rendezik, így továbbjutás esetén szombaton ismét lenne lehetõség regenerálódni és készülni a folytatásra. Emlékezhetünk rá, hogy egy évvel ezelõtt Debrecenben nagyon féltettük a csapatokat a nagy hõségtõl, az elõzetes elõrejelzés szerint Asztanában ettõl nem kell tartani.

Egy kis hangulatvideó a helyszínrõl a FIBA TV összeállításában:

A csoportkör magyar érdekeltségû mérkõzései

Június 1., szerda
Magyarország – Izrael 10:10
Németország – Magyarország 11:40

Június 3., péntek
Csehország – Magyarország 9:55
Magyarország – Venezuela 11:25

Hirdetés