:
:
A hétvégén világsztárok egész sorával elrajtol a török élvonal 2017/2018-as szezonja. A három Euroliga csapat kiemelkedni látszik a mezõnybõl.
Törökország természetesen idén is az európai nõi klubkosárlabdázás egyik meghatározója. Nem csak a játékospiac alakítását tekintve, de a csapataik nemzetközi részvételét nézve is. A bajnoki címvédõ Yakin Dogu Universitesi, a Fenerbahce és a Galatasaray az Euroligában indul. A Besiktas, a Mersin, a Hatay BB, az Istanbul Universitesi és az AGÜ Spor az Európa Kupában, a Samsun Canik pedig az EEWBL sorozatban vesz részt.
A bajnoki cím sorsa a három Euroliga induló között dõlhet el. A YDÜ bombaerõs kerettel készül az új szezonra. A tavalyi sikercsapatuk magját (Bahar Çağlar, Olcay Çakır Turgut, Quanitra Hollingsworth, Courtney Vandersloot, Kayla McBride, Elin Eldebrink) megtartották. Új igazolásként két belga válogatott Kim Mestdagh és Ann Wauters, illetve a Fenerbahce együttesétõl Jantel Lavender érkezik a légiósokhoz. Az összeszokottság sokat érhet, ezt láthattuk az Európai Szuperkupán is, ahol az Európa Kupa címvédõjeként vettek részt. Ezzel a csapattal idén az Euroligában is számolni kell.
A Fenerbahce kerete az elmúlt években nem sokat változott, idén nyáron azonban alaposan átalakították és meg is fiatalították. Az isztambuli sztárcsapat Anastasiya Verameyenka kivételével az összes légiósától megvált. Az új igazolásaik az idei évre Ana Dabovic, Aerial Powers, Jonquel Jones, Kelsey Plum, Tilbe ªenyürek, Özge Yavaº és Kia Vaughn. Az elmúlt szezon alapcsapatából Tuğçe Canıtez, Pelin Bilgiç, Esra Ural, Ayºe Cora és Birsel Vardarlı maradt.
A Galatasaray-hoz öt új légiós érkezik, ami jól mutatja, hogy az összességében sikeres tavalyi szezonjuk ellenére az átalakítás mellett döntöttek. Magyar szemmel a legérdekesebb Allie Quigley megszerzése, aki a nyáron súlyos sérülést szenvedõ Moriah Jefferson helyére érkezett. Mellette Gintare Petronyte, Chatilla Van Grinsven, Jelena Dubljevic és Olivia Epoupa az új légiós igazolások. A török magot pedig Ayºegül Günay, Merve Uygül és Gizem Baºaran szerzõdtetésével erõsítették meg.
A három Euroliga gárda kihívója az AGÜ Spor és a Hatay lehet a nagyon sûrû középmezõnybõl. Ahogy azonban minden évben megszokhattuk, nehéz meghatározni, hogy melyik gárda légiós választása miként sikerült. Az AGÜ a sérülésbõl visszatérõ Danielle Page, az ausztrál Marianna Tolo és a román klasszis Gabriella Marginean személyében három meccsnyerõ játékost igazolt. A hazai magjukhoz Nilay Kartaltepe, İlknur Yıldızhan és Melis Gülcan érkezett. A Hatay még mindig megtartotta a Bahar Öztürk, Courtney Paris, Katsiaryna Snytsina alkotta alapcsapatát, melyhez Leilani Mitchell, Hind Ben Abdelkader és Victoria Mircheva érkezett légiósként. A hazai játékosok sorát pedig Merve Aydin és Hülya Çoklar erõsíti.
Érdemes lesz figyelni még a Bornova Becker csapatára, akik olyan játékosokkal erõsítettek, mint ªaziye İvegin, Adriana Knezevic, Iva Perovanovic, Michelle Snow és Shavonte Zellous. A Çukurova Basketbol pedig Alina Iagupova és Erlana Larkins érkezésével próbálja felvenni az élvonal ritmuást.


