Hirdetés
Európa

Kezdődik a francia bajnokságot lezáró négyes döntő



:

:

Hirdetés

Csütörtökön rendezik Bourges-ban a francia bajnokságot lezáró Final Four elődöntőit.

17 órától az LDLC ASVEL Feminin és a Basket Landes méri össze az erejét. A Lyon az utolsó tíz tétmérkőzését megnyerte és kiváló formába lendült a soproni Euroliga negyeddöntőt követő időszakra. A Carolo Basket csapatának a negyeddöntőben esélyt sem adtak. Előbb 121, majd 117 pontot szereztek. A mérkőzéseket tekintve 49, illetve 48 mezőnykosaruk volt. A szombati visszavágón nyolcan jutottak 10 egység fölé. A Basket Landes megszenvedett a Roche Vendee csapatával. Celine Dumerc a negyeddöntő első meccsének ötödik percében kiesett. A visszavágóra viszont visszatért Nevena Jovanovic. Aby Gaye és Katherine Plouffe remekelt. A festékben kerültek nagyobb fölénybe, 34 pontot szereztek onnan és nyerték a lepattanócsatát. Különösen a támadólepattanókban domináltak. Jó védekezésükkel 19 eladott labdába kényszerítették a riválisukat szombaton. Ebből 18 pontot értek el. Sok múlik majd azon, hogy a Lyont ki tudják-e zökkenteni és magas posztokon képesek lesznek-e dominálni. Az alapszakaszban mindkét meccsen idegenbeli siker született ebben a párban.

20 órától a Bourges és a Lattes Montpellier méri össze az erejét. Az alapszakaszban kétszer a Bourges nyert, de március végén a kupa elődöntőjében a Lattes Montpellier ünnepelhetett győzelmet. A Bourges játék nélkül jutott a legjobb négy közé, mivel a Tarbes a Covid érintettsége miatt nem tudott kiállni a negyeddöntőre. Utoljára egy hónapja, április 13-án léptek pályára. Esetükben így leginkább az lesz a kérdés, hogy ennyi kihagyás után képesek-e újra formába lendülni. A Lattes Montpellier a Lyon mellett a másik csapat, amely tavaszra rendezte sorait a francia élvonalban. Az utolsó 10 meccsükből kilenc találkozót megnyertek. Köztük a Francia Kupa fináléját. A negyeddöntőben úgy ejtették ki a Villeneuve d’Ascq csapatát, hogy az első meccsen nem volt Napheesa Collier és Myisha Hines-Allen. A visszavágón már pályára léphettek az amerikai légiósok. Mellettük Julie Allemand, illetve Ana Dabovic rutinja és az erős francia mag rendkívül versenyképessé teszi a csapatukat. Lendületben vannak, megtréfálhatják a Bourges-t.

Hirdetés