:
:
Pénteken és szombaton rendezik a hagyományos kassai felkészülési tornát. Az immár 10. alkalommal sorra kerülõ Grand Prix Ko¹ice mezõnyében két magyar csapat is szerepel, az Aluinvent DVTK és a PEAC-Pécs. Mellettük a mezõnyt a házigazda Good Angels Kosice és a Partizán Belgrád alkotja.
A magyar csapatok közül a PEAC-Pécs együttese még a tornán kívül, csütörtökön este már játszott egy mérkõzést a kassaiakkal. A PEAC-nál korábban voltak kisebb sérülések, de kedden este már teljes kerettel tudott pályára lépni az Arad ellen Gabriel Carrasco együttese. Nem kérdés, hogy az eddigi felkészülési meccsek sorában a PEAC riválisai közül messze a kassai együttes képviseli a legkomolyabb játékerõt. Ugyanakkor közeledve a bajnokság és az Európa Kupa kezdetéhez még akár ilyen különbség mellett is értékes tapasztalatokat, visszajelzéseket tud adni egy-egy ilyen minõségi találkozó.
Az Aluivent DVTK múlt hétvégén a Kolozsvárral játszott felkészülési meccseket. A két összecsapás közül a második lett az élesebb. Stefan Svitek a boon.hu portálnak elmondta, hogy elsõsorban a védekezésen volt a hangsúly. Ezen felül a hétvégén mutatkozott be a két késõbb érkezõ játékos, Monica Engelmann és Szabó Fanni. Összességében pozitív volt a szakember értékelõ nyilatkozata. A két magyar csapat játssza a pénteki elsõ elõdöntõt. Ez a párosítás azért is pikáns, mivel a két együttes az Európa Kupa csoportkörében szintén összecsap.
Amennyire rosszul nézett ki nyár elején a kassai csapat, most õszre egy kifejezetten versenyképes gárdát állítottak össze. A szlovák magot is meg tudták erõsíteni. A tavalyi gyõri sérülése után ide tért vissza Marta Palenikova. Angelika Theiner személyében egy korábbi saját nevelésüket is visszahozták Poprádról. Három légiósuk van. Daugilé ©arauskaité személyében egy fiatal litván center érkezett. Az igazán nagy fogás a két amerikai Darxie Morris és az egykoron Sopronban is megforduló Devereaux Peters. A kassaiak számára az igazi problémát az jelentheti, hogy az új igazolások közül többen sérülésbõl jönnek vissza. Ennek pedig mindig megvan a maga kockázata.
A kassaiak a másik ágon a Partizan Belgráddal mérkõznek. Egészen pontosan a K®K Partizan 1953 csapatával, ami a két éve anyagi okok miatt felszámolás alá került Partizan Belgrád nõi kosárlabda csapatának utóda. A másodosztályból visszajutva az idei évtõl terveznek ismét erõsebb keretet. Ott lesznek az Adria Ligában és vezérnek Miljana Bojoviæ érkezett haza, aki korábban több nagy klubban, köztük kassai színekben is szerepelt az Euroligában.
Szeptember 15., péntek
15:45 PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK
18:00 K®K Partizan 1953 – Good Angels Kosice
