Hirdetés
3x3

Kezdődik a harmadik pozsonyi nap



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Vasárnap a záró napjához érkezik a 3×3-as U23-as Nemzetek Ligájának pozsonyi fordulója. Az első két tornát megnyerte válogatottunk. Vasárnap azonban még egy megmérettetés vár a mieinkre.

Mint ismert, a magyar csapat mindkét játéknap döntőjében Csehországot múlta felül. Vasárnap Kovács Kitti, Pusztai Petra, Tenyér Zsófia és Tóth Orsolya összeállításban szerepelnek majd a mieink. Ebben a felállásban még nem játszott ezen a tornán a válogatottunk. Az ellenfeleink Szlovénia és Ausztria lesznek.

A szombati játéknapról és a vasárnapi várakozásairól Süle Krisztina szövetségi kapitány részletes értékelést adott lapunknak.

Szlovéniával még nem mérkőztek a magyar lányok. Ők teljesen újoncok a sorozatban. Ráadásul velünk párhuzamosan zajlik a Mediterrán Játékok, ahol szintén versenyez egy U23-as szlovén csapat. A beharangozónkban is kiemeltük, hogy április 25-én már az első tesztversenyét teljesítette válogatottjuk. Több, mint két hónapja dolgoznak együtt. Eddig két győzelmük van a tornán. Az első és a mostani harmadik napon Ausztriát verték egyszer-egyszer. Az eddig lejátszott öt mérkőzésükön 10.8 szerzett pontot átlagoltak. Elsősorban védekezésben, küzdésben tudnak többet mutatni, támadásban kevésbé hatékonyak.

Ausztriával szombaton is találkoztunk és akkor Tóth Orsolya, illetve Pusztai Petra 7-7 pontjával  20-5-ös sikert arattunk. Az osztrák csapat messze elmarad a várakozásoktól ezen a hétvégén. Sérülés miatt történt egy csere náluk, Zoe Claire Sonvillát Petra Oswine Pammer váltotta. Igazán nem ment nekik kora délután a szlovénok ellen sem. Ettől függetlenül a záró meccsükön – ha másért nem, önbecsülésből – biztosan mennek majd előre. A nagy különbség ellenére maximális koncentrációra lesz szükség.

Menetrend

16:10 Magyarország – Szlovénia
18:00 Ausztria – Magyarország

ÉLŐBEN ITT

Hirdetés