:
:
Péntektől vasárnapig Pécsett a Nemzeti Kosárlabda Akadémián rendezik a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság “A” döntőjét.
A kadetteknél a junior döntőn alkalmazott lebonyolítás mellett zajlik a küzdelem. Nem lesznek csoportmeccsek. Pénteken negyeddöntőket, szombaton elődöntőket és 5-8. keresztjátékot, vasárnap helyosztókat rendeznek a nyolc csapatot felvonultató seregszemlén.
A negyeddöntők párosítása és programja:
Június 2., péntek
10:00 Kecskeméti KA/A – DVTK Akadémia/A
12:30 NKA Pécs/A – Csata DSE/A
15:30 Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Vasas Akadémia/A
18:00 BEAC-Újbuda KA/A – Darazsak Sportakadémia/A
Az első negyeddöntőben a Kecskeméti KA/A és a DVTK Akadémia/A találkozik. A DVTK nagy sorozatban van, hiszen a junioroknál és a serdülőknél is finálét vívott. Talán a kadetteknél lesz a legnehezebb feladata. A rájátszás Piros-csoportjának 5. helyéről kvalifikált a döntőre a diósgyőri gárda. Nagy hajrával az utolsó három mérkőzését megnyerte a csapat és erre mindenképpen építhet. A Kecskemét a Piros-csoport negyedikje volt. A tavaszi időszakban komoly kihívásokkal találkozott a csapatuk, sérülések, betegségek hátráltatták és az utolsó hét mérkőzését elveszítette. Érdekes lesz figyelni, hogy melyik fél formája miként alakul.
A házigazda NKA Pécs és a Csata DSE találkozója még akkor is nagy rangadó, ha a fővárosi műhely az eddigi eredményeket tekintve ezúttal nem annyira domináns, mint más korosztályokban. A pécsiek eközben 16 győzelmet és mindössze 2 vereséget jegyeztek az egész szezonban. A Piros-csoport éléről jutottak a négy közé. A Csata DSE ugyanitt 8. helyezett lett, így keresztjátékra kényszerült, ahol az Óbudai Kaszásokat múlták felül magabiztos teljesítménnyel.
A harmadik negyeddöntőt a Zsíros Akadémia Kőbánya és a Vasas Akadémia vívja. A Zsíros Akadémia a Piros-csoport harmadik helyéről kvalifikált. A teljes évadot nézve 11 győzelem és 7 vereség a mérlege a csapatuknak. Eközben a Vasas Akadémia a Piros-csoport 6. helyén zárt, így szintén a keresztjátékot elkerülve jutott a döntőbe. A teljes évadot nézve 13 győzelem és 8 vereség a mérlege. Bár a rangsorolás szerint három pozíció választja el a feleket, de minimális különbségek döntöttek ezen pozíciókról az előcsatározások alkalmával. Ebben a párban például a Zsíros Akadémia Kőbánya a magasabban rangsorolt csapat, de márciusban a rájátszásban a Vasas két alkalommal is magabiztosan (87-52, 71-64) legyőzte riválisát.
A negyedik negyeddöntőt a BEAC-Újbuda KA/A és a Darazsak Sportakadémia/A vívja. A Darazsak Sportakadémia felkészülésről részletes riportot készítettünk, mely ITT olvasható. A BEAC-Újbuda KA a Piros-csoport második helyéről kvalifikált. Az egész szezonban meghatározó teljesítményt nyújtott a bajnokságban a BEAC. A teljes évet nézve 13 győzelem és 5 vereség a mérlege. Kulcsjátékosa Rácz Zsófia sérülése hátráltatja a csapatot és így nem lesz egyszerű dolga a soproniak ellen. Ahogy azt a soproni riportunkban részletesen áttekintettük, egy kicsit “csalóka” az előcsatározások eredménysora. A rájátszás Piros-csoport 7. helyén zártak, így keresztjátékra kényszerültek, ahol a BEAC-Újbuda KA/B csapatát múlták felül. Ez a 7. hely viszont olyan szempontból kulcsfontosságú volt a soproniaknak, hogy elkerülték a házigazdát a negyeddöntőben.
