:
:
Két hete zárult a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság alapszakasza. Ebben a korosztályban is kezdetét veszi pénteken a rájátszás.
Az alapszakasz végeredménye
Alapszakasz – Kelet
Alapszakasz – Nyugat
A kadetteknél az országos fõtáblán 12 csapat szerepelt, akik területi elv alapján két hatos csoportban küzdöttek oda-visszavágós rendszerben. A csoportok elsõ négy helyezettje került a rájátszás felsõ házába. Ezek a csapatok Nyugatról a Vasas Akadémia, a Soproni Darazsak Akadémia, a Kosárlabda Akadémia Pécs és a Széchenyi KA voltak. Keletrõl pedig a Csata DSE, a KSC Szekszárd, az MTK Budapest és a DVTK Akadémia.
Rájátszás – Felsõház
A rájátszásban a Keleti 1-4. és a Nyugati 1-4. körmérkõzés alapján dönti el a nyolcas döntõbe jutást, illetve a helyezéseket. A csoport elsõ hat helyezettje egyenes ágon ott lesz a sorozat végjátékában.
A nyolcas döntõ maradék két helyéért a 7. és a 8. helyezett csatázik az alsóházi rájátszás keleti és az alsóházi rájátszás nyugati csoportjának gyõztesével. Az alsóházi rájátszás keleti csoportját a kiemeltek közül keletrõl ide kerülõ 5-6. helyezett, azaz a BEAC -Újbuda, illetve a Bajai NKK csapata mellett a regionális gyõztesek, azaz a Szeged KE és a DVTK Akadémia „B” alkotja.
Az alsóházi rájátszás nyugati csoportjában a kiemeltek közül nyugatról idekerülõ 5-6. helyezett, azaz a Török Flóris – Törekvés SE és a Pécsi VSK, illetve a regionális megmérettetések gyõztesei, jelen esetben a Dávid Kornél KA és a Zsíros Akadémia Kõbánya csapata szerepel.
