Hirdetés
Európa

Kezdődik a Salamanca – Valencia döntő Spanyolországban



:

:

Hirdetés

Csütörtökön elrajtol az egyik fél második sikeréig tartó bajnoki döntő párharc Spanyolországban. Az Euroliga ezüstérmese a Salamanca és az Európa Kupa győztese, a Valencia méri össze az erejét.

A spanyol klubkosárlabdázás aranykorát hozta el az idei évad, miután mindkét nemzetközi kupasorozat döntőjében volt spanyol csapat. Az Európa Kupában a Valencia felért a csúcsra. Az Euroligában a Salamanca döntőt játszott. Szinte európai szuperkupával ér fel a bajnoki döntő párharc, melynek rendkívül nehéz meghatározni az erőviszonyait.

Az Euroliga Final4-t követő napokban vívták at elődöntő párharcokat. A Valencia 160-138-as összesítéssel verte a Spanyol Kupa győztesét a Spar Gironát. A Salamanca 168-98-as összesítéssel ütötte ki a Lointek Gernikát.

A Salamanca és a Valencia sok tekintetben hasonló elvek mentén építette fel a csapatát. Bő kereteket raktak össze, ahol egy-egy rutinosabb klasszis játékos mellé fejlődni akaró ambiciózus hazai és külföldi fiatalok érkeztek. Így alakult ki az az érdekes helyzet, hogy a 10 évvel ezelőtti kiemelkedő korszakhoz képest (2011-ben a Salamanca, 2012-ben a Ros Casares Valencia nyerte az Euroligát) kisebb nevek, de egy erősebb jövőkép látható.

A Valencia a szekszárdi EK sikere után a bajnoki elődöntőben Queralt Casas, Cristina Ouviña, Bec Allen és Celeste-Trahan Davis ponterős játékával biztosította be a továbbjutást. Emellett visszatért Laura Gil is a keretükbe. A Salamanca az isztambuli EL négyes döntőt követően is lendületben maradt. Katie Lou Samuelson és Nikolina Milic lépett fel vezérként. Samuelson 17 és 18 pontot szerzett. Milic pedig az első meccsen dupla-duplát ért el (12 pont, 10 lepattanó), a másodikon pedig 19 egységig jutott és a legeredményesebb lett. Az EL F4 hőse Tiffany Hayes ezúttal kevesebbet tudott vállalni, a döntőben megsérülő Maite Cazorla pedig nem is volt ott a nevezettek között.

A Salamanca és a Valencia idén kétszer találkozott és mindössze egy ponton múlt az alapszakaszgyőzelem. Érdekesség, hogy mindkét összecsapás hosszabbításba torkollott. November végén 71-69-re a Salamanca, március közepén 85-84-re a Valencia nyert. A márciusi mérkőzésen a Valencia 49%-al, a Salamanca 45%-al dobott mezőnyből. A Salamanca 36-35-re nyerte a lepattanócsatát. A Valenciának viszont 10 szerzett labdája, míg a Salamancának csak öt. Queralt Casas 18 ponttal lett a legeredményesebb a győztes csapatban, míg a Salamancánál Tiffany Hayes zárt 20 ponttal. Óriási csatára van kilátás két hasonló kaliberű együttes között.

Fotó: Valencia Basket

Hirdetés