Kezdődik a Spanyol Kupa nyolcas döntője
:
:
Csütörtöktől vasárnapig rendezik Salamancában a Spanyol Kupa nyolcas döntőjét. A Girona és a Salamanca versenyfutása várható, de ebbe idén a Gernika és a Valencia is beleszólhat.
A sorsolást tekintve a felső ágon Lointek Gernika Bizkaia – RPK Araski és Perfumerias Avenida Salamanca – Ensino Lugo negyeddöntők lesznek, az alsón pedig Spar Citylift Girona – Cadi La Seu és Valencia – Ciudad de la Laguna csaták jönnek a négy közé jutásért. A lebonyolítás a korábbi években megszokott rendet követi. Az első napon a felső, a másodikon az alsó ág negyeddöntői jönnek. A harmadik napon következnek az elődöntők és zárásul, jelen esetben vasárnap 13 órától rendezik a finálét.
A felső ág negyeddöntőiben a Gernika és a Salamanca a favoritok. Az igen mély kerettel dolgozó és rutinos Gernika a válogatott szünet óta három meccset is veszített, kiestek az Európa Kupából, de az Araski-t kötelező lenne verniük. November végén 19 ponttal múlták felül őket. Ráadásul az Araski az utolsó két meccsén rendkívül rossz formát mutatott. A Salamanca stabil meggyőző teljesítménnyel menetel. Ugyan a Gironától kikaptak február közepén, de Euroliga nélkül is az utóbbi évek legerősebb együttesét rakták össze. Az EK-ban favoritok és a hazai kupában sem lehet más a céljuk, mint a trófea elhódítása. Az Ensino Lugo-val február 23-án találkoztak és 80-50-re nyertek. Most is hasonló eredményre lehet számítani.
Az alsó ágon a Girona és a Valencia az esélyes a négy közé jutásra. A Cadi La Seu ellen készülő Girona a válogatott szünet óta az összes meccsét megnyerte. Úgy tűnik, hogy a téli hullámvölgyből kijöttek és a természeti katasztrófa okozta kihívásokat is leküzdötték. A Salamanca legyőzésekor komoly erőt mutattak, ráadásul Nuria Martinez is visszatért. A Cadi La Seu-t többször láthattuk idén magyar alakulatok ellen. Egy tipikus spanyol középcsapat, kiemelkedő sztár nélkül, de sok hasonló képességű játékossal. Az utolsó két meccsüket ugyan elbukták, a Gironát azonban december végén megszorongatták. A két csapat akkori derbijét a bajnoki címvédő mindössze 56-54-re nyerte. A Tenerifével mérkőző Valencia az Európa Kupában bejutott a legjobb nyolc közé, de a bajnokságban a Girona, Salamanca, Gernika trió mögött kisebb lépéshátrányba kerültek a téli botlások miatt. Külön pikantériát ad a negyeddöntőnek, hogy a Valencia alulmaradt a Tenerifével szemben a hétvégén 71-69-re.
Menetrend
Március 5., csütörtök – negyeddöntők
18:00 (B) Lointek Gernika – RPK Araski
20:30 (A) Perfumerías Avenida – Durán M. Ensino
Március 6., péntek – negyeddöntők
18:00 (D) Spar Citylift Girona – Cadi La Seu
20:30 (C) Valencia Basket – Ciudad de la Laguna
Március 7., szombat – elődöntők
13:00 “B” negyeddöntő győztese – “A” negyeddöntő győztese
16:30 “D” negyeddöntő győztese – “C” negyeddöntő győztese
Március 8., vasárnap
13:00 Döntő

Fotó: FEB
