Hirdetés
USA

Kezdődik a WNBA 2020-as döntő párharca



:

:

Hirdetés

Péntekről szombatra virradóra elrajtol a WNBA 2020-as fináléja. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban a Seattle Storm és a Las Vegas Aces méri össze az erejét.

A rendhagyó floridai buborékos alapszakasz első két helyezettje küzdhet meg a trófeáért. Az elődöntőben a Seattle Storm 3-0-ra búcsúztatta a Minnesota Lynx gárdáját. Nem tudták időben elkezdeni ezt a csatát, de mégis előbb végeztek. A Las Vegas Aces 1-2-es hátrányból fordítva sorsdöntő ötödik meccset nyerve ejtette ki a Connecticut Sun-t.

Az alapszakaszban mindkét egymás elleni mérkőzést a Las Vegas Aces nyerte, de a Storm egyik találkozón sem tudott teljes kerettel kiállni. Most sem lesznek teljesek a csapatok. Az Aces-nél a legjobb hatodik játékosnak megválasztott Dearica Hamby nem léphet pályára, míg a Storm-nál Sami Whitcomb utazott haza, hogy felesége mellett legyen gyermekük születésekor. Hamby hiánya brutálisan rányomta a bélyegét az Aces játékára. Az alapszakaszban ők szerezték a legtöbb pontot a padról, de a legjobb hatodik játékos nélkül legutóbb a sorsdöntő ötödik meccsen egyetlen pont sem jött és a negyediken is csak négy az elődöntőben

A New York Times nagy beharangozója azt emelte ki, hogy a keret mélysége és tapasztalat adja a különbséget. Ha Seattle, akkor mindenki Breanna Stewart és Sue Bird nevét emeli ki, de mellettük ott van Jewell Loyd, az év védő csapatába választott Alysha Clark és a 2019-es évad legjobb védője Natasha Howard, miközben Jordin Canadáról sem szabad megfeledkezni. Sokszor leírtuk, hogy 2018-ban ez a keret kiemelkedett a mezőnyből és bár azóta eltelt két év, a mezőny is közelebb került, de így ebben a formában ez a seattle-i gépezet nagyon jól működik.

Hogy a Las Vegas Aces miben bízhat? A 2020-as MVP, A’ja Wilson játékában. Wilson az elődöntő ötödik meccsén csere nélkül 40 percet töltött a pályán. Többször lehetett érezni a fáradtságot rajta a párharc során, de neki a szíve-lelke benne van ebben a csapatban. Fontos lenne az Aces-nek, hogy Angel McCoughtry tartsa formáját. Pályafutása legjobb mezőnyszázalék átlagát (51.8 %) teljesítette az alapszakaszban. Emellett az Aces-nek meg kell találnia azokat a játékosokat a padon, akik legalább valamennyit vállalni tudnak. Ha ezek nem valósulnak meg, akkor a Seattle joggal bízhat a végső sikerben.

Menetrend, élő statisztika – október 3., szombat

1:00 Las Vegas Aces – Seattle Storm

Fotó: WNBA

Hirdetés