:
:
Vasárnap este elrajtol a WNBA 2024-es rájátszása.
A negyeddöntők párosítása
New York Liberty (1.) – Atlanta Dream (8.)
Minnesota Lynx (2.) – Phoenix Mercury (7.)
Connecticut Sun (3.) – Indiana Fever (6.)
Las Vegas Aces (4.) – Seattle Storm (5.)A párharcok az egyik fél második sikeréig tartanak és 2-1-es rendszerben bonyolítják le őket. Az első két mérkőzést rendezi a magasabban rangsorolt gárda.
Az alapszakaszt a New York Liberty nyerte 32 győzelemmel és mindössze 8 vereséggel. Kicsit döcögősebb rajt után Breanna Stewart, Sabrina Ionescu, Jonquel Jones vezetésével egy profin lehozott nyár áll mögöttük – pro és kontra nagyobb kilengések nélkül – otthon és idegenben is 16 meccset nyertek, négyet buktak. Számukra a negyeddöntők során az Atlanta Dream nem okozhat semmilyen problémát. Miután a Chicago Sky elveszítette sérülés miatt Angel Reese-t, a Dream lépett elő és csütörtökön későn este a Liberty otthonában aratott sikerrel be is jutott a rájátszásba. Akkor a Liberty stábja a kulcsemberek perceit limitálta és ezzel jól élt az atlantai együttes. Még egy ilyen ajándékot nem fognak kapni.
A Minnesota Lynx Juhász Dorka és a hazánkba érkező Bridget Carleton miatt kiemelt figyelmet kap. Elképesztő formába kerültek, az olimpiai szünetet követően egy nyolcmeccses győzelmi szériát is futottak. Ha nem is lehet az egykori Maya Moore, Seimone Augustus – féle brigádhoz hasonlítani ezt a csapatot, de Napheesa Collier és Kayla McBride nagyon sokáig képes elvinni a hátán a Lynx együttesét. Ráadásul megtalálták melléjük az ideális építőkockákat és ebben óriási szerepe van Juhász Dorkának is, ami magyar szemmel különösen üdvözítő. Az ellenfelük a Phoenix Mercury, akik az alapszakaszt Diana Taurasi várható visszavonulása közepette érzelmileg nagyon magas ponton zárták. Ettől függetlenül ez a Mercury nem jó idén, az utolsó 10 meccsekből például hetet elbuktak. Háromnál többet egyszer sem nyertek egymás után.
A Connecticut Sun és az Indiana Fever párharca az, amely több tengerentúli véleményformáló szerint hárommeccses lehet. Az alacsonyabban rangsoroltak közül a Fever kiharcolhatja a sorsdöntő harmadik találkozót, amit aztán hazai pályán vívhatna meg. A Sun DeWanna Bonner, Alyssa Thomas, Brionna Jones, Marina Mabrey révén egy olajozottan működő rutinos társaság. A Las Vegas Aces mögött a második legnagyobb play-off tapasztalattal bíró keret, mely kiválóan védekezik, de érték a szezonban kellemetlen meglepetések. A Fever-nél Caitlan Clark-ról szólt minden. El kell választani azt, ami a médiafelhajtás és a szakmai részt. A szakmai rész pedig egy klasszikus 1/1-es utat vetít előre. A gyilkos tavaszi egyetemi menetelés után fáradtan érkezett a ligába. Ennek megfelelően kezdett és az első meccseken a valóság is szembejött. Az első kilenc találkozójukból nyolcat elbuktak. Amikor azonban Clark felvetette a ritmust, a kellő keménységet, jobban megismerte a légkört, elkezdett működni a játéka. A Fever végül 20 győzelmet szerzett, az elmúlt két szezonban nekik összesen 18 volt. Az előrelépés elvitathatatlan. Clarkot értékelni azonban a play-off végéig nem szabad, az adja majd az első teljes képet, hogy ilyen helyzetben mennyire tud a gárda élére állni.
A végére maradt a címvédő Las Vegas Aces és a Seattle Storm párharca. Az Aces keretéből került ki az MVP, A’ja Wilson. Összesen hat olimpikonjuk van, köztük négy aranyérmes Wilson mellett Chelsea Gray, Jackie Young és Kelsey Plum. Ez a gárda az elmúlt két évben felért a csúcsra és az egész szezonban azt a benyomást keltették, hogy igazán az alapszakasz helyezéssel nem foglalkoztak. Elsősorban a védekezésen látszódott, hogy nem tettek bele mindig kellő energiát. Az egyetlen kérdés, hogy ez mennyire volt tudatos és mennyire képesek váltani. A legtöbb rájátszás mérkőzést felvonultató és papíron legerősebb gárdáról beszélünk, de ha nincs megfelelő koncentráció, azt a sport megbünteti. Ráadásul a negyedik hely azt jelenti, hogy a nagy rivális Liberty-re fordulnának az elődöntőben. A Seattle Storm-nál minden összetevő adott, hogy egy új érában is sikeresen legyen. Hátráltatta a csapatukat Jewell Loyd sérülése. Idővel ez az alakulat Loyd, illetve Nneka Ogwumike, Skylar Diggins-Smith vagy éppen Ezi Magbegor és Gabby Williams köré építve sokra viheti, de meglepő lenne, ha ezt idén tenné meg.
Menetrend
1. mérkőzések
Szeptember 22., vasárnap
19:00 New York Liberty – Atlanta Dream
21:00 Connecticut Sun – Indiana Fever
23:00 Minnesota Lynx – Phoenix MercurySzeptember 23., hétfő
4:00 Las Vegas Aces – Seattle Storm