Hirdetés
USA

Kezdődik a WNBA 2022-es döntője



:

:

Hirdetés

Vasárnap magyar idő szerint 21 órakor elrajtol a WNBA 2022-es döntő párharca. A Las Vegas Aces (1.) és a Connecticut Sun (3.) küzdhet meg a trófeáért. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart, az első kettő és szükség esetén a sorsdöntő ötödik találkozó házigazdája lesz az alapszakasz-győztes Aces.

Egy biztos, hogy új korszak kezdődik a 2022-es döntővel. Új bajnokot avatnak a WNBA-ben. Egyik klub sem nyert még bajnoki címet a fennállása során és mindkét vezetőedző – Becky Hammon (Aces), illetve Curt Miller (Sun) – pályafutása első bajnoki trófeájáért küzd. Becky Hammon idén váltott és érkezett a Sun Antonio Spurs NBA-csapatának stábjából az Aces vezetőedzői posztjára. Curt Miller 2016 óta vezeti a Sun-t és a Covid előtti utolsó teljes évben, 2019-ben már a bajnoki döntőig is eljutottak. Ott a Washington Mystics múlta felül a csapatukat. Az Aces a 2020-as floridai buborékos szezonban döntőzött és a Seattle Storm együttesével szemben maradtak alul. Érdekesség, hogy Curt Miller és Becky Hammon az egyetemi kosárlabdában 23 évvel ezelőtt még együtt dolgoztak. A Colorado State csapatának sztárja volt Hammon és ott Miller a szakmai stábban tevékenykedett.

Említettük, hogy a közelmúltban mindkét együttes megfordult a döntőben. Jól mutatja a két klub felfogása közötti különbséget, hogy a 2019-es döntőig menetelő Sun-ból öten (Jonquel Jones, Courtney Williams, Brionna Jones and Natisha Hiedeman, Jasmine Thomas) idén is ott voltak a bő keretben. Azért csak a bő keretben, mert Jasmine Thomas sérülés miatt nem tudott játszani. Az Aces 2020-as döntős csapatából csak az idei évben is MVP-nek megválasztott A’ja Wilson és Jackie Young tagja most is a keretnek. Ők 1/1-es játékosokként kerültek korábban a ligába. Kelsey Plum a harmadik 1/1-es játékosa az Aces-nek. Ez az, ami a leginkább azt mutatja, hogy ennek a csapatnak – minden megkérdőjelezhető vezetői döntős és éles irányváltások ellenére – a mezőny élén van a helye.

Az elődöntőben a Las Vegas Aces a Seattle Storm-ot búcsúztatta. Egy korszakzáró drámai párharc volt. Az utolsó szezonját teljesítő ikonnak Sue Bird-nek a kieséssel véget ért a pályafutása. Emiatt (is) érzelmileg túlfűtöttek voltak a meccsek, de ki kell emelni Breanna Stewart rekordbeállítást jelentő 42 pontos teljesítményét és azt, hogy mindegyik találkozó szoros végjátékban dőlt el. Becky Hammon edzői teljesítménye itt mutatkozott meg, hiszen korábban egy ilyen párharcot nem nyert volna meg az Aces. Hammon az egókból igazi csapatot formált. Kezdi levetkőzni az Aces azt a mentalitást, hogy mindenki egyedül akarja megnyerni meccset. Minden statisztika szerint a legjobban támadó csapat a mezőnyben. Chelsea Gray személyében ráadásul volt egy extra ember, akit a rájátszásra elő tudtak húzni. Miközben korábban rendre betliztek döntő helyzetekben a kulcsemberek, most inkább ennek az ellenkezője látszódik.

A Connecticut Sun ötmeccses párharcban búcsúztatta a 2021-es bajnok Chicago Sky-t. A Sun nyerte az első meccset, de utána 2-1-re fordított a Sky és ekkor olyan dolog történt, ami a connecticut-i öltözőben igen ritka. A negyedik meccs előtti videózás alkalmával Curt Miller átengedte a terepet a keret legrutinosabb tagjának DeWanna Bonner-nek. A kétszeres bajnok (2009, 2014) zseni pedig a hírek szerint filmekbe illő beszéddel rázta fel társait. Hat veresége van a Sky-tól az elmúlt két szezonból a Sun csapatának és Bonner azt érezte, hogy emiatt egy félsz alakult ki a játékosokban. A jó kezdés fontosságára hívta fel a figyelmet. Ez olyan jól sikerült, hogy a negyedik és az ötödik meccsen összességében 54-38-ra nyerték az első negyedet. Az ötödik mérkőzés negyedik negyedébe így is 10 pont hátrányban fordultak, de végül 18-0-val zárták le a meccset.

Az egymás elleni mérleget tekintve idén 2-1-re vezet az Aces. Az első egymás elleni meccsüket viszont Curt Miller vezetőedző edző hagyta ki a Sun-tól, a harmadikon pedig napjaik egyik legdominánsabb játékosa Jonquel Jones nem játszott. Két ellentétes szemlélet találkozik, hiszen az Aces egy gyors játékot kedvel, sok támadásvezetéssel, triplákkal. A Sun inkább képes tördelni a játékot. Felőrölni az ellenfelet fizikálisan és mentálisan, ahogy tették azt az elődöntőben a Chicago Sky együttesével. Nagy kérdés, hogy melyik szemlélet érvényesül.

A döntő menetrendje

Szeptember 11., vasárnap
21:00 Las Vegas Aces – Connecticut Sun

Szeptember 14., szerda
3:00 Las Vegas Aces – Connecticut Sun

Szeptember 16., péntek
3:00 Connecticut Sun – Las Vegas Aces

Szeptember 18., vasárnap (Ha szükséges.)
22:00 Connecticut Sun – Las Vegas Aces

Szeptember 21., szerda (Ha szükséges.)
3:00 Las Vegas Aces – Connecticut Sun

Hirdetés