Hirdetés
Magyarország

Kezdődik az Euroliga alapszakasz második köre



:

:

Hirdetés

Ezen a héten az Európa Kupában nem rendeznek mérkőzéseket, az Euroligában viszont kezdődik az alapszakasz második köre. A DVTK HUN-Therm az LDLC ASVEL Feminin csapatát fogadja, míg a SERCO UNI-Győr a Villeneuve d’Ascq együttesével mérkőzik. A találkozók előtt állandó szakértőnket, a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga- bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

DVTK HUN-Therm – LDLC ASVEL Feminin

„Nincs könnyű a helyzetben a DVTK. Bár papíron úgy tűnhet, hogy a Lyon egy csetlő-botló csapat – az eredmények is ezt mutatják, legutóbb immár teljes kerettel kikaptak a Sepsi otthonában –, de egy pillanatra nem szabad lebecsülni őket. Az első fordulós mérkőzéshez képest ugyanis Gabby Williams, Marine Johannes, Julie Allemand és Helena Ciak is rendelkezésükre áll. Sandrine Gruda megsérült, de érkezett Stefanie Dolson.

A Lyon 1/6-os mutatóval rendelkezik jelenleg, ami azt jelenti, hogy az összes hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük a rájátszásba kerüléshez, miközben már a riválisok botlására is szükségük lesz. Kívülről lehetetlen megmondani, hogy mi történt a csapatuknál. Annak ellenére, hogy idén nehezen álltak össze és több sérültjük is volt, illetve van, de ez a keret tavaly szinte gond nélkül rohant végig az Európa Kupa mezőnyén. Érdekes, hogy akkor is volt egy párharcuk a Sepsivel. A két keret ereje érdemben nem változott egymáshoz viszonyítva, de idén nem tudta érvényesíteni fölényét a francia csapat. Ez mindent elmond a szezonjukról.

Bármennyire is furcsán hangzik, de ezek a legnehezebb meccsek. Ha valaki a táblázatra pillant, akkor csak azt látja: a második találkozik a hetedikkel. Okosan és diplomatikusan kell kommunikálni ezt, hogy itt nem a bizonyítvány előre magyarázása az ellenfél dicsérete és nem is arról van szó, hogy tartani kell a Lyon-tól, de rá kell világítani, hogy egy időzített, ketyegő bomba ez a társaság. Nem tudjuk, hogy mikor robbannak. A francia egy nagyon erős liga, ahol a sok minőségi meccs segítségével várhatóan idővel össze fognak állni. Amióta kiegészültek, ott már mindhárom meccsüket megnyerték, így tényleg érdekes helyzet ez.

A DVTK vasárnap 97-72-re legyőzte a Győrt a magyar Euroligás rangadón. Ugyanazt tudom mondani, mint az eddigi alkalmakkor végig. A csapat egyben van, mindenki tudja mi a dolga. A meccs elején jól mérte fel ellenfele gyenge pontjait a DVTK és a szoros első negyed után ezt taktikusa kihasználva robbantottak. Volt egy fellángolása a Győrnek, de aztán észhez tért a Diósgyőr és 10-0-val zárta a meccset, ami jelentős különbséget eredményezett. Belekényelmesedhetett volna a DVTK és nyernek 10-12 ponttal, de nem ezt tették. Hajtottak a végéig, mert pontosan tudják: bármi számíthat.

Milica Jovanovic és Kányási Vera hiánya természetesen továbbra is faktor, de az, hogy például Toman Petra úgy lépett pályára egy bajnoki rangadón, hogy 18 pontot dobott, biztató jel a folytatásra nézve. Ez számomra azt mutatja, hogy kellő mértékű önbizalommal száll be a mérkőzésbe, érzi és élvezi a stáb bizalmát is. Az ilyen pluszok nagyon nagy pozitívumok a Diósgyőrnek.”

SERCO UNI-Győr – Villeneuve d’Ascq

„Most jön el az Euroliga azon szakasza, amikor már elsősorban a magyar bajnokságra történő felkészülést, tapasztalatszerzést, illetve gyakorlást szolgálhatják a mérkőzések. Tény, hogy fárasztó, de bombaerős Euroligás ellenfelekkel szemben valóban minőségi felkészülést lehet végezni. Természetesen összetett a feladat ilyenkor és az arányokat is fontos megtalálni, hiszen nem szerencsés „szétcserélni” ezeket a nemzetközi találkozókat, még akkor sem, ha igyekszik a stáb nem túlterhelni a kulcsembereit.

A másik oldala a szezon ezen szakaszának, hogy innentől már teljesen felszabadultan lehet játszani és abból bármi kisülhet, akár egy-két bravúros győzelem is. Nehéz azonban ezt a lelki állapotot elérni. Bár ponterősen játszott Bridget Carleton, de az elmúlt mérkőzések azt is megmutatták, hogy még akad feladat a beépítésével. Attól függetlenül, hogy a csoportból reális továbbjutási esélyek nincsenek Győrnek, fel lehet sorolni több kitűzhető és szakmailag értékes részcélt.

Az összehasonlító statisztika a triplamutatót leszámítva döntően a Villeneuve d’Ascq felé billen. Az sem véletlen, hogy vezetik a francia bajnokságot 8 győzelemmel és 1 vereséggel, illetve versenyben vannak ebben a csoportban az Euroliga rájátszásért 3/4-es mutatóval. Az októberi első meccs puhatolózás volt mindkét együttes részéről. Szerintem akkor még egyik stábnak sem volt reális képe arról, hogy mire számíthat az ellenfelétől. Sőt, talán saját csapatától sem, hiszen mindkét klub több év után tért vissza az Euroligába.

Az október eleji hosszabbításos 93-92-es eredmény azt mutatja, hogy „fussunk, dobjunk” meccs kerekedett. Most sokkal tudatosabb Villeneuve d’Ascq-ot várok, ami még veszélyesebbé teszi őket. Számtalanszor beszéltünk arról, hogy a francia csapatok inkább a védekezés oldalról fogják a mérkőzéseiket. Érdeklődve várom, hogy melyik fél akarata érvényesül. Fizikálisan megerőltető, de a Győrnek még mindig kedvezőbb lenne a „fussunk, dobjunk” játék.

Az őszi meccs hosszabbítást hozott, ezúttal azonban nem számítok szoros végjátékra. Akár a Győr, akár a Villeneuve d’Ascq akarata érvényesül és nyer végül, 10 pont feletti különbséget várok. Azzal, hogy egymást követő második évben nincs átjárás az Európa Kupába, azt látjuk, hogy azoknak a csapatoknak, akik hamar elveszítik továbbjutási esélyüket, hatalmas kihívás megtalálni a motivációt. A Sepsi az egyik véglet, akik képesek voltak úgy megélni és olyan hőfokon lejátszani a Lyon elleni meccset, mint, ha VB-t nyertek volna és van a másik véglet, amelyik nem találja motivációt, púp lesz a hátára a téli időszakra az egész. Jó lenne a kettő véglet közül inkább az elsőhöz tartozni, mert abból ténylegesen lehet építkezni és tanulni.”

„Magyar szempontból újabb érdekes Euroligás hét elé nézünk. A DVTK-nak „nagyon észnél kell lennie” a kiváló játékosokkal felálló Lyon ellen. A tavalyi hat győzelmet idén az alapszakasz első körében sikerült elérni. A következő kör arról szól, hogy az extra első körrel kiharcolt lehetőséggel éljen a DVTK. A rájátszás elérése innentől abszolút reális cél, mert a Sepsi és a Lublin elleni mérkőzés, még akkor is, ha a lengyelekhez utaznak, egyértelműen nyerhetőek. Emellett a Schio és a Lyon még két hazai, illetve van három rázós idegenbeli túra van. Akár a legrosszabb forgatókönyv, tehát három idegenbeli vereség is beleférhet, ha a többit sikerül mellé tenni. Az első két helyet és a negyeddöntős pályaelőnyt célként kitűzni, még akkor is, ha a stábnak ezt a forgatókönyvet is végig kell majd zongoráznia, túlzott teher lenne. A Győrnek jelen helyzetben csak egy győzelem az, ami pluszt tudna hozni és új lendületet adni bajnoki rangadókkal teli hetekre. Náluk ebben fognám meg a mérkőzés jelentőségét.”

MENETREND

EUROLIGA

December 6., szerda
18:00 DVTK HUN-Therm – LDLC ASVEL Feminin
18:00 SERCO UNI-Győr – Villeneuve d’Ascq LM

Hirdetés