Hirdetés
Archivum

Kezdõdik az Európa Kupa döntõje



:

:

Hirdetés

Szerdán este megkezdõdik a nõi kosárlabda Európa Kupa döntõ párharca a Villeneuve d’Ascq és a Bourges együttese között. A kuparendszerû csata elsõ felvonását a címvédõ Villeneuve d’Ascq otthonában rendezik, a visszavágóra egy héttel késõbb Bourges-ban kerül sor.

Az a sajátos helyzet állt elõ az Európa Kupában, hogy mindkét döntõs csapat az Euroligában kezdte a szezont. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a Villeneuve d’Ascq egész évben napirenden tartotta az Európa Kupa címvédés esélyét. Reálisan az Euroligában nekik nem is lehettek nagy céljaik. A Bourges-nál elsõsorban a legrangosabb kupasorozattal számoltak, viszont amikor az Európa Kupába kerültek, nagyon komolyan vették a sorozatot. A Szpartak Moszkvát magabiztosan búcsúztatták, az AGÜ elleni párharc pedig egy kifejezetten élvezetes, magas színvonalú csata volt.

A Villeneuve d’Ascq és a Bourges idén már háromszor találkozott, abból kétszer tavasszal. Március elején a Francia Kupa egymeccses elõdöntõjében a Bourges nagy csatában 77-74-es gyõzelmet aratott és ezzel bejutott a fináléba. Legutóbb éppen most szombaton mérkõztek a felek, errõl ITT írtunk. Ekkor a lille-i csapat végig vezetve 74-60-ra gyõzött. Az elemzések kiemelik, hogy a Villeneuve d’Ascq kiváló védekezése volt annak a meccsnek a kulcsa. Különösen Virginie Bremont és Johanne Gomis védõmunkáját dícsérik, illetve azt, hogy sikerült Celine Dumerc-et kivenniük a játékból. Dumerc mindössze 1 gólpasszal zárt és mezõnybõl 8-ból egyetlen kísérlete sem ért célt. Végül “csak” 20 percet kapott Valerie Garnier-tõl. Bremont és Gomis támadásban is extrát hozott, elõbbi 11, utóbbi 13 pontig jutott.

A két csapat más szerkezetû. A Villeneuve d’Ascq-ról már a soproni fellépésük alkalmával is kiemeltük, hogy igazán nagy sztárjaik nincsenek, de rutinos kerettel és mély rotációval dolgoznak. Belsõ posztokon kifejezetten mozgékony játékosokra építenek. Náluk megvalósul, hogy a nagy téttel bíró meccseken is gyakorlatilag 9 embert forgatnak. Ez pedig nagyon sokat ér. A szombati bajnokin például Styliani Kaltsidou csak a padról szállt be és így szerzett a gyõztes csapatban 14 pontot. A Bourges-nál szintén mély kerettel dolgoznak, de náluk fontos meccseken a Dumerc, Leedham, Page, Salagnac, Ciak ötös markánsabban elkülönül. A brit Leedham pályafutása egyik legjobb idõszakát éli. Erre szüksége is van a Bourges-nak, hiszen a szerb válogatott Page dobóformája az utóbbi meccseken igencsak visszaesett. Gyakorlatilag minden beharangozó kiegyenlített csatát vár és mindenhol kiemelik, hogy nagyon meggyõzõ volt a Villeneuve d’Ascq szombati teljesítménye, de nagy kérdés, hogy ez megismételhetõ-e.
 

Hirdetés