Hirdetés
Utánpótlás

Kezdődik az U14-es Slovenia Ball – Eördögh Edit nyilatkozott



:

:

Hirdetés

Augusztus 17. és 21. között, a kényszerű COVID szünetek után, ismét megrendezik a Slovenia Ball U14-es tornát, mely a korosztály legnagyobb seregszemléje. A FIBA és a Szlovén Kosárlabda Szövetség (KZS) együttműködésének eredményeként immár 16. alkalommal kerül sor e rangos eseményre. A torna helyszíne idén is a Slovenj Gradec lesz, ahol a mezőnyt hét nemzet csapatai alkotják majd. A szervezők az együtteseket a szokásos módon két csoportba osztották be. A magyar válogatott a B-csoportba került, ahol sorrendben Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, és Izrael lesznek a riválisok. Az A-csoportot pedig a házigazda Szlovénia, Bulgária, illetve Horvátország alkotják.

A presztízs torna előtt Eördögh Edit, a magyar válogatott vezetőedzője mondott pár szót oldalunknak a felkészülés és a kiválasztás menetéről, illetve a Slovenia Ball-al kapcsolatos várakozásaikról.

Ezzel a 2008-as korosztállyal kicsivel több, mint egy éve, 2021 júniusában kezdtünk foglalkozni – előző héten volt pontosan a hetedik képző-kiválasztó edzőtáborunk. Megközelítve 38-40 kislányt néztünk meg, mire véglegesítettük a 12-es utazókeretet. Egy hiányzónk biztosan lesz, a 196 cm magas Josepovits Kinga, – aki a legmagasabb utánpótlás játékosunk – ő biztosan nem tart velünk Szlovéniába. Kinga jelen pillanatban is az augusztusi, U16-os, portugáliaiEurópa-bajnokságra készül Mészárosné Kovács Andrea együttesével. Múlt héten még 15 fős kerettel készültünk, az utazókat pedig most szombaton véglegesítettük.

Az elmúlt két évben, a COVID miatt nem rendeztek Slovenia Ball-t, így idén kíváncsian várjuk a fejleményeket. A csapatunkat tekintve, nagyon sokan nem játszottak még nemzetközi mérkőzést, ez lesz az első alkalom számukra. Ebből kifolyólag érdekes lesz felmérni, hogy ezek a fiatal játékosok miként szerepelnek idegen környezetben, más kosárlabda kultúrák ellen. Természetesen vannak olyan játékosaink, akik már rendelkeznek nemzetközi tapasztalatokkal, de a csapat fele számára ez még egy egészen új helyzet lesz.

A két éves leállás miatt nem tudunk sok mindent ellenfeleinkről. Lengyelországgal, Bosznia-Hercegovinával, illetve Izraellel vagyunk egy csoportban. Ellenük az lesz a legfőbb célunk, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk, illetve mérkőzésről-mérkőzésre fejlődjünk. Azt gondolom ez a torna elsősorban ezeket adhatja fiatal játékosainknak. Bízom benne, hogy a meccsek során a játékosok egy csapatként fognak kosárlabdázni, egymásért küzdve. Ami a másik csoportot illeti, Horvátországot és Szlovénia együttesét tartom veszélyesebb ellenfeleknek. Ők azok, akik a kosárlabda kultúrájuk alapján kiemelkednek. Egy biztos, ez a torna remek erőfelmérő lesz számunkra, és izgatottan várjuk a visszajelzéseket, hogy pontosan hol tartunk, illetve miben kell még fejlődnünk.

– nyilatkozta honlapunknak Eördögh Edit, az U14-es magyar válogatott vezetőedzője.

A magyar válogatott szerdán 15 óra 45 perctől Lengyelország ellen mutatkozik be. Következőnek másnap, csütörtökön lépnek pályára, 13:30-tól Bosznia-Hercegovina ellen, majd pénteken 18 órakor Izrael lesz lányaink riválisa. A csoportkört követően a hétvégén következik a keresztjáték. Az U14-es Slovenia Ball eredménye és statisztikái IDE KATTINTVA online követhetőek.

A magyar válogatott kerete:

Ábrahám Eszter
Babay-Bognár Kinga
Biczó Panna
Csercsa Eszter
Fárbás Emma
Ikládi Anna
Kecsmárik Olívia
Ocsanás Móna
Puskás Lili
Rácz Zsófia
Tatai Fanni
Zakor Izabella

Vezetőedző: Eördögh Edit
Edzők: Farkas Fanni, Hollós Dániel

Hirdetés