:
:
Szombaton 18 órától elrajtolnak a bajnoki elõdöntõ párharcok. Az egyik ágon Euroligás rangadót láthatunk, míg a másik ágon fennállása legnagyobb sikerének kapujában álló két együttes csatázik. A beharangozó második részében az UNIQA Sopron (2.) – CMB Cargo UNI Gyõr (3.) párharcot vezetjük fel.
UNIQA Sopron (2.) – CMB Cargo UNI Gyõr (3.)
Az Euroligás csapataink az alapszakasz tabelláján elfoglalt pozíció okán már az elõdöntõben összefutnak. Az alapszakasz utolsó fordulójában sportszerûen egyik gárda sem taktikázott, számolgatott, így ismétlõdik meg egy körrel korábban a tavalyi döntõ párosítása. A negyeddöntõben az UNIQA Sopronnak volt könnyebb dolga. A nagyobb különbségû hazai meccs után egy szoros elsõ félidõt hozó zalaegerszegi diadallal sikerült eljutnia a bajnokság ezen szakaszába. A Gyõrre az Aluinvent DVTK várt, ahol a magabiztosan nyert elsõ meccs után Völgyi Péter csapata elveszített egy szoros végjátékot Miskolcon. Ezt követõen pedig egy hullámzó összecsapáson sikerült hazai pályán kivívniuk az elõdöntõt a gyõrieknek. Nem kérdés, hogy melyik csapat kapott nagyobb terhelést a rájátszás elsõ körében. Ráadásul a gyõri esélyeket jelentõsen csökkenti Zofia Hruscakova kiválása, ami miatt magas posztokon beszûkültek a rotációs lehetõségek.
A két csapat bajnoki alapszakaszban lejátszott mindkét összecsapását a Gyõr nyerte. Ezt követte két héttel ezelõtt a Magyar Kupa elõdöntõje, ahol az UNIQA Sopron végig magabiztosan kézben tartva az irányítást megszerezte a gyõzelmet. Érdekes mérkõzés volt, hiszen ha valaki csak az élõ statisztikát pörgette végig, akkor az nem adta vissza a soproniak koncentrált játékát és fizikai fölényét. Ezen kupa-elõdöntõ tapasztalatai és Zofia Hruscakova hiányának ismeretében egyértelmûen a címvédõ mellett szólnak az esélyek. Sterbenz László együttesének erõssége itthon igazán azzal érvényesül, hogy a magyar mezõnybõl egyedüliként 40 percen keresztül tudja ugyanazt a ritmust, keménységet tartani. Ha minden magas játékos bevethetõ, akkor 4-es, 5-ös poszton is tud pörögni a rotáció, miközben ezen a téren még a közvetlen riválisok is messze el vannak maradva.
Ha a Sopron védekezésben képes azt a szintet hozni, mint a Magyar Kupa elõdöntõjében és a finálé második félidejében, akkor egy szorosabb eredmény is meglepetés lenne. Ahhoz, hogy élesebben alakuljon az elõdöntõ elsõ felvonása, a Gyõrtõl extra külsõ dobóformára van szükség. Hatékonyan értékesítette a triplákat a DVTK ellen Völgyi Péter gárdája. A kezdõ center kiválása esetén általában ehhez a fegyverhez nyúlnak a csapatok. Nyilvánvaló, hogy a kirajzolódó fölény ellenére a soproni játékosokban kell lennie egy természetes veszélyérzetnek, hiszen a két gyõzelemig tartó párharc egy különleges versenyhelyzet. Ha az alacsonyabban rangsorolt csapat az elsõt hozza, akkor hazai pályán már a továbbjutásért száll harcba.
Menetrend
1. mérkõzés – Április 15., szombat
UNIQA Sopron (2.) – CMB Cargo UNI Gyõr (3.) 18:00
2. mérkõzés – Április 19., szerda
CMB Cargo UNI Gyõr (3.) – UNIQA Sopron (2.) 18:00
3. mérkõzés – Április 22., szombat (Ha szükséges)
UNIQA Sopron (2.) – CMB Cargo UNI Gyõr (3.) 18:00
